Matt Guillory – Dalpremier: elkészült a Give Me A Sign

írta karpatisz | 2018.11.06.

Egy évvel ezelőtt jelentkezett karrierje során először önálló dallal James LaBrie szerzőtársa, az akkor hallott Inside és a januárban megjelent Wake Up Call után viszont már a harmadik Guillory-tételt tesztelhetjük le a lapozást követően.

 

 

Wake Up Call után ugyanazzal a felállással készítette el új dalát Matt Guillory, azaz a billentyűs mellett – aki ezúttal énekel is  Marco Sfogli (gitár), Andreas Solveström (hörgés), Ray Riendeau (basszusgitár) és Jesper Sunnhagen (dob) játékát hallhatjuk. A keverésért ezúttal is Jacob Hansen felelt, a lentebb látható borítót pedig ismét Gustavo Sazes készítette. A szöveges videó mellett a legnépszerűbb digitális platformokon is elérhető már a Give Me A Sign című dal. Matt a legnépszerűbb közösségi portálon azt is elárulta, hogy a tervei között szerepel egy teljes önálló nagylemez is, de előbb még pár önálló dal megjelenésén dolgozik.

Legutóbbi hozzászólások