Silent Scythe: Suffer In Silence

írta Philosopher | 2005.11.13.

Megjelenés: 2004

Kiadó: New Aeon Media

Weblap: 

Stílus: modern power metal

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Sikerült megintcsak találnom egy érdekes formációt a skandináv országból, akik roppant ügyesen keverik a gőteborgi vonalat a klasszikus power metallal. Tehát egy olyan csapatot ismertetnék meg veletek, akik levetkőzték az agyonunt, dömpingcikként szereplő, mára már jellegtelenné vált gőteborgi "elpiacosodást". Pontosí­tanék, nem levetkőzték, hanem továbbfejlődve felhasználták erősségeit. Persze nem ugyan az a kettő, hiszen a műfajban rengeteg zseniális alkotás született, csak mára roppant unalmassá vált a "gőteborgi dallamos death" megnevezés - nem is emlékszem már rá, hogy mikor hallgattam megelégedéssel utoljára ebből a műfajból bármit is - szerintem ez a fajta zene már régóta egy helyben toporog. Ez a banda véleményem szerint tökéletesen ültette át a gőteborgi vonalat a Priest (leginkább Ripper korabeli) az Iced Earth vagy a Fight zenéjébe. Ennek megfelelően nem dallamos death született, hanem modern power metal. Így aki megretten a "death" kifejezéstől, az is nyugodtan belehallgathat a cd-be, ugyanis tí­zszer inkább modern power ez a zene, mintsem death lenne. A zenekarról szinte semmit sem tudtam meg a honlapjuk alapján, az összes információm róluk csupán annyi, amennyit a kiadó tudtunkra ad: "a zenekar tökéletes átmenet az US Power és a dallamos death, erőszakos thrash között", és hogy az énekes távozott a bandából a felvételek után. Érdekes a zenekar koncepciója, mindenesetre nem értettem a számok sorrendjét, hiszen a kezdő két tétel egyértelműen jellegtelennek mondható a többi tétel tükrében. Olyan, mintha bemelegí­tés lenne az első két track. De bánja a fene, ezek is élvezhetőek a maguk módján, de a java csak ezután jön. A harmadik számtól kezdődik az Iced Earth brutálisabb átdolgozása, néhol progresszí­vnek mondható ritmusképekkel. A gőteborgi vonalból csak a mélyrehangolt gitárok, a tipikus hangzás, és néhol az agresszí­vebb énekstí­lus marad. Az US power hatások pedig teljesen egyértelműek - elég csak meghallgatni mondjuk az utolsó előtti To Each His Own számot - alig akarom elhinni, hogy ezt nem Owens mester énekli és a szám elejét nem Jon Schaffer í­rta. Több helyen feltűnik, hogy a csapat szí­vesen hozzányúl bizonyos "zenei hatásvadász" elemekhez - sokszor megfigyelhető, hogy ugyan azt a dallamképletet használják a verzéken belül, csak egy terc, kvart, kvint, eltolással (My only family (my only enemy)). Nekem ez tetszett, nagyí­vűvé válnak tőle a hasonló verzék. A gitárokról sok mindent nem lehet elmondani, mint emlí­tettem a hangzásuk jellegzetes - itt-ott azért felüti a fejét egy-két ügyesebb power szóló. A ritmusszekció kidomborodó munkáját hiányoltam a zenéből, sokkal markánsabbnak kellett volna lennie. Összegzésként annyit mondanék, hogy aki szeretné a mai powert más aspektusból is megismerni, mindenképpen hallgasson bele, habár nem mondhatnám egyéninek a zenét. Ami előnye és egyben hátránya is a bandának, az az, hogy innét is onnét is csipeget, í­gy elmarad az egyéniség, az átütő erő. Remélem a következő album már teljesebb, egyénibb lesz, és megmaradnak a két stí­lus közötti határmezsgyén.

Pontszám: 8.5