Holter – „Könnyen felfedezhető az első album lelkülete, csak még több energiával”

írta TAZ | 2018.10.11.

Novemberben új albummal jelentkezik a Trond Holter vezette csapat, mely ezúttal az egykori Wig Wam gitáros saját neve alatt adja ki lemezét, a 2015-ös Jorn Landéval készített ’Swing Of Death’ folytatását. Az albumról már két dal meg is hallgatható.

 

 

A Frontiers Music gondozásában jelenik meg november 9-én a Holter első albuma ’Vlad The Impaler’ címmel. A lemez igazából a 2015-ös ’Swing Of Death’ folytatása, aminek nem tervezett második felvonást Trond Holter, azonban a sikeres színházi előadások után meggyőzték a gitárost, aki belefogott a munkába, de ezúttal nem Dracula néven szállítja le új anyagát. „Amikor hozzáfogtam az új albumhoz, akkor átalakítottam pár felhasználatlan dalt, ami arra ösztönzött, hogy újakat írjak – mondta Holter. – Nagyon nehéz a lemezről beszélni, mivel nagyon közel vagyok az anyaghoz, de hangzás tekintetében mindenképpen néhány lépéssel előrébb járunk. Könnyen felfedezhető az első album lelkülete, csak még több energiával.”

A lemezen a gitároson kívül Nils K. Rue (ének – Pagan’s Mind), Jeanette Heidenstrøm (ének), Bernt Jansen (basszusgitár), Per Morten Bergseth (dob) és Erling Henanger (billentyű) hallható. Alább két dal máris tesztelhető a kiadványról.

’Vlad The Impaler’ számlista:

01. World’s On Fire
02. Awakened
03. Drums Of Doom
04. The Last Generation
05. I’ll Die For You
06. Shadows Of Love
07. Without You
08. Under My Skin
09. Vlad The Impaler
10. Save Me Part II

Legutóbbi hozzászólások