K.K. Downing – Erős kritikával illette a Judas Priestet

írta Bigfoot | 2018.10.09.

zenekar egykori alapító gitárosának nemrég jelent meg önéletrajza ’Heavy Duty: Days And Nights In Judas Priest’ címmel. Ennek apropóján számos interjút adott, többek közt a Planet Rock Magazinnak is, ebből idézünk pár gondolatot.

 

 

A Glenn Tiptonnal való kapcsolatáról így beszélt: „Amikor fiatalabbak voltunk, akadtak közös dolgaink, ám én már túltettem magam rajtuk. Elsőre izgalmas volt, mert csajoztunk, bejártuk a világot, aztán később már mindennapossá vált.”

Azzal egyetértett, hogy a Judas Priest korai időszakában boldogabbak voltak, mint később: „Tényleg csodás volt, igaz, pénzünk nem nagyon volt, de mégis nagyszerű csapatot alkottunk, teli életerővel. Ám a későbbi turnékon ez az erő elszállt, sebezhetővé váltunk. Öregebbeknek néztünk ki, mert tényleg megöregedtünk. Az életfilozófiám: minél öregebb vagy, annál fiatalosabban játssz. Az utolsó közös turnénkon vadul mozogtam a színpadon, körbetáncoltam az egészet. Később Iannel és Scottal beszélgettünk erről a dologról, és Scott azt mondta: »Ugyan már, haver, ez a te műsorod!« Nem reagáltam rá semmit, de elgondolkodtam: tényleg az én műsorom? Rám irányul minden figyelem a színpadon? Nem volt túl kellemes így játszani minden este, és reménykedtem, a többiek is beszállnak, ám nem így történt, úgyhogy hátrébb léptem.”

Arra a kérdésre, hogy tényleg nem élvezte-e az egészet, ezt válaszolta: „Hányszor lehet elmenni Cincinnatiba, Biloxiba vagy Mississippibe? Turnéztunk Kolumbiában, Koreában, tényleg élveztem. De a többi rész ugyanaz, és a csajok is már ötven-hetvenévesek. Ez valamiféle vezeklésnek hangozhat, ám én már nem voltam benne teljesen, mert a zenekar nem működött rendesen. Ezt mindenki érezte, nem is volt jó a hangulat. Glenn mindig néhány sörrel próbálta feldobni magát, a színpadon még rá is töltött, és minden lelassult. Nézzétek meg a YouTube-felvételeket, ott van minden fehéren-feketén."

Később Rob Halford is szóba jött: „Nem volt nála jobb, ám amikor 2003-ban visszatért, minden megváltozott. Elkezdett súgógépet használni a színpadon, és az előadásmódja statikussá vált. Ne érts félre, óriási tehetségnek tartom őt. Azt kívántam, bár jobban vigyázna magára, mint ahogy teszi. Még mindig ragyogóan énekel, ám nekem ez nem ideális többé. Meg is akartam mondani neki akkoriban, nem is tudom, miért nem tettem.”

Richie Faulknerről is sommás véleményt fogalmazott meg: „Ugyanaz a ruha és hajviselet. Azt gondolhatták, K.K. lelécelt, akkor klónozzunk egy másikat. Nem hiszem, hogy korábban játszott Flying V-n, de ettől függetlenül ő egy nagyszerű gitáros.”

Amikor Glenn Tiptonnról kiderült, hogy nem képes turnézni, Downingot sokkolta a tény, hogy nem őt keresték meg. Ezt a Facebookon akkor ki is fejtette, most valamivel higgadtabban reagált az ügyre: Glenn a másodperc tört része alatt átadta a karmesteri pálcát Andynek, és ez a húzás szerintem nem volt fair a rajongókkal meg a jegyárusítókkal. Richie és én nem tudtunk volna együtt játszani, mert ö nagyon feszesen játszik, igazodva a kemény, pontos dobjátékhoz, nekem pedig nagy kín lett volna ehhez igazodni.”

Hogy visszatérhet-e a Priestbe? Erre ez a válasz jött: „Örülök, hogy a rajongók mindent megkaptak a Priesttől. De bármit mondok, mindjárt rámondják, hogy savanyú a szőlő, és ez valahol nagyon szomorú.”

Legutóbbi hozzászólások