Slash ft. Myles Kennedy & The Conspirators: Living The Dream

írta Adamwarlock | 2018.10.10.

Megjelenés: 2018

 

 

Kiadó: Snakepit Records/Roadrunners Records

Weblap: www.slashonline.com

Stílus: hard rock

Származás: USA

 

Zenészek

Slash – gitár
Myles Kennedy – ének
Todd Kerns – basszusgitár, vokál
Brent Fitz – dobok, billentyűk
Frank Sidoris – gitár

Dalcímek

01. The Call Of The Wild
02. Serve You Right
03. My Antidote
04. Mind Your Manners
05. Lost Inside The Girl
06. Read Between the Lines
07. Slow Grind
08. The One You Loved Is Gone
09. Driving Rain
10. Sugar Cane
11. The Great Pretender
12. Boulevard Of Broken Hearts

Értékelés

Valljuk be, Slashnek nincsen nehéz dolga. Fogja szépen a haverjait, akik egytől-egyig kiváló zenészek, rittyent nekik pár bika riffet, és ámul a világ, hogy íme egy újabb fasza kis lemez a Guns N' Roses emblematikus alakjától. Veszi a nép, mint a cukrot. A cilinderes rockikon valóban elég nagy fórral indul a piacon, hiszen göndör fürtjeit, jellegzetes tökfödőjét és Gibson Les Paulját mindenki ismeri, akit csak kicsit is jobban érdekelt a könnyűzene annál, hogy éppen mi nyekereg az aktuális rágógumi adón a rádióban. Mondjuk ez cseppet sem jelenti azt, hogy hősünk csak úgy hátradőlhet, és onthatja magából a minősíthetetlen anyagokat, mert a neve majd úgyis eladja a szajrét.

Hála a magasságosnak, Slash ezúttal sem esett abba a hibába, hogy kizárólag a népszerűségét akarta volna áruba bocsátani, és a ’Living The Dream’ az idei év egyik legkellemesebb rocklemeze lett. Slash hozza a kötelezőt, azaz a minőséget: A riffek fogósak, a refrének énekelhetőek, könnyedén megjegyezhetőek, minden dal tartalmazza azt a pluszt, ami alapján azonnal megismerjük a dalszerzőt, és könnyedén átéljük azokat az íveket, mélységeket és magasságokat, amik a jó dalok megírásának elengedhetetlen kellékei. Myles Kennedy tökéletesen végzi munkáját, gyönyörűen és érzelmekkel telítve, néhol egészen bravúrosan énekli föl az egészt lemezt, a „konspirátorok” pedig hibátlanul teszik a dolgukat.

Azonban a ’Living The Dream’ mégsem válaszol arra a kérdésre, hogy volt-e értelme egyáltalán megírni. Van-e értelme most 2018-ban Slashnek kiadnia egy szólólemezt? Nekem a válaszom az, hogy nem sok. Ennek a profi bagázsnak az album nem volt több egy ujjgyakorlatnál, hiszen standard rockslágereket gyártottak le, szinte öntőformából, és bejárták azt a teljes palettát a gánszos vibráló riffeléstől a ZZ Top-os blues fogásokon át az elmélázó balladákig, amivel bármelyik texasi kocsmában az elejétől a végéig be lehet tenni a lemezt, és mehet rá a szakállas, bőrmellényes csűrdöngölés. De Slash ezeket a számokat már vagy nyolcszor megírta ilyen-olyan formában.

Szükséges-e Mylesszal kiadnia egy újabb lemezt, amelyik sokkal kevésbé kísérletező, mint az elődei? Mindezt úgy írom le, hogy Slash barátunk aztán végképp nem a kísérletezőkedvéről híres. Kell-e nekünk ma egy Slash szólóalbum, amikor a gitárhősünk már régen visszatért a Guns N' Roseshoz? Persze, nagyon nem haragudhatunk a száraz fát még mindig tökéletesen egyedi, és egyszerűségében zseniálisan nyűvő gitárosunkra, mert a lemeznek remek a hangulata, leköti a figyelmünket, beindítja a lábunkat, azonban csupa kérdést vet fel bennünk. Leginkább arra nem kapunk választ, hogy miért a ’Living The Dream’-et tegyük be a lejátszóba, és ne az előző két Slash-alkotást, vagy épp egy GNR klasszikust.

Pontszám: 7

Legutóbbi hozzászólások