Zártosztály – Tóth Attila az új énekesük

írta CsiGabiGa | 2018.09.27.

Mindenkit meglepetésként ért, hogy amikor végre megjelent a Zártosztály 'Őrült érzés' című CD + DVD kiadványa, Sipos Péter bejelentette távozását a zenekarból. Ám hamar megtalálták az utódját a Pokolgép énekesének személyében.

 

 

Bár korábban hangosan tagadták, hogy az új Zártosztály bemutatkozó koncertje lenne szeptember 21-én a Legenda Sörfőzdében, mégis ez lett a vége. Pedig még castingot is tartottak, hogy kiválasszák az új énekest.

Tóth Attila szokásos éves 'Magyar rockdalok estje' műsorában vendégként lépett fel a Zártosztály megfogyatkozott legénysége, és a közös muzsikálás olyan jól sikerült, hogy együtt maradtak. Aznap este és a továbbiakban is. A zenekar az alábbiakban foglalta össze a történetet a Facebook-oldalán: „A kiadónk, a Hammer Records tanácsára nem hirdettük ki, mert akkor még Attila sem volt 100 százalékban biztos abban, hogy el tudja vállalni a Pokolgép zenekar mellett a velünk való koncertezést… Ám amikor Attila előadói estjén vendégek voltunk, Ő akkor bejelentette, hogy nagyon szeretne velünk játszani a jövőben! No, erre Ti mit lépnétek? Itt van egy elképesztő énekes, előadó, született frontember, aki kívülről tudja az összes dalt, amit játszunk, úgyhogy a tervezett 4-5 szám helyett egy teljes Zártosztály-műsort nyomtunk le Vele... Mindezt fejből, a szöveget nem papírról olvasva. A zenekar természetesen úgy döntött, hogy Tóth Attilával fogja folytatni az utat, amit megkezdett.”

Azt azért hozzá kell tenni, hogy Tóth Attila a Pokolgép mellett a Madách Színház művésze is, aki a Nemzeti Lovas Színház vendégeként 'A kör' musicalben szerepelve éveken át énekelte az Edda slágereit, tehát neki „munkaköri kötelesség” volt ismerni az Edda-dalokat. A korábbi énekes is drukkol a csapatnak a sikeres folytatáshoz: „Drága barátaim, úgy gondolom, jól döntöttetek, amikor Tóth Attilára esett a választásotok. Kitűnő énekes és remek srác. Sok sikert kívánok! Sipi”

A Zártosztályon tehát folyik tovább a kezelés, csak talán kicsit más formában. Míg Sipi az Irigy Hónaljmirigy-beli Pataky Attila paródiája után nagyon vigyázott, hogy a saját hangján énekeljen, addig Tóth Attila a szerepe miatt szándékosan veszi patakysra a manírjait. Marton Szilvia nézői videofelvételeinek köszönhetően meg is leshetjük, mennyire!


Fotó: Farkas Attila

Legutóbbi hozzászólások