King’s X – Egy évtized után végre új album a láthatáron!

írta Lacc | 2018.09.23.

A zenekar legutóbbi albuma ’XV’ címmel még 2008-ban jelent meg, a folytatásról Doug Pinnick csepegtetett egy kis infót, de az biztos, hogy rekordmennyiségű idő fog eltelni a két album megjelenése között.

 

 

„A minap tartottunk egy meetinget a menedzserünkkel, ahol hivatalosan is eldöntöttük, hogy megcsináljuk a következő albumunkat – mondta Doug „dUg” Pinnick énekes/basszusgitáros a Rock Titan munkatársának. – Még ki kell dolgoznunk mindent, a szerződéseket, hogy hol fogjuk elkészíteni az albumot, ki lesz a producere, milyen módon kezdünk neki a dalok írásának – egyáltalán, hogyan lesz ez az egész. Jelenleg itt tartunk. A lényeg, hogy elkezdtük a folyamatot, és ez jó érzés, mert ezelőtt évekig csak társalgás szintjén beszéltünk róla, most viszont megszületett mindannyiunkban az elhatározás. Nem tudni, mennyi időbe fog kerülni az album elkészítése, de már nagyon várom!”

Rengeteg dalunk van, melyek közül válogathatunk a koncertjeinken – nyilatkozta a frontember még 2016-ban. – Valószínűleg ezért is nem készítettünk ilyen hosszú ideje új albumot, úgymond kimaxoljuk előbb a lehetőségeinket, amíg még vannak dalok a tarsolyunkban. Annak ellenére, hogy egyetlen igazi slágerünk sincs, a rajongóink a mai napig valamiért azt gondolják rólunk, hogy hatalmas banda vagyunk, pedig szerintem sosem számítottunk igazán nagy különlegességnek.”

Mindazonáltal a banda 2005 óta szerepel a VH1 100 legnagyobb hard rock előadójának listáján, olyan elődókat megelőzve, mint a Tool, Lenny Kravitz, Meat Loaf vagy a Primus.

Legutóbbi hozzászólások