Stratovarius – Nagyzenekari változatban az Unbreakable

írta TAZ | 2018.09.16.

Szeptember végén jelenik meg a Stratovarius új kiadványa, melyen régi dalok különleges változatai mellett pár új szerzemény is helyet kapott. A lemezről ezúttal az Unbreakable nagyzenkari változata kagylózható.

 

 

Az earMUSIC gondozásában jelenik meg szeptember 28-án a Stratovarius új kiadványa, az ’Enigma: Intermission 2’, mely egyfajta folytatása a 2001-es ’Intermission’ válogatáslemeznek. Az albumon három vadiúj dal mellett több ritkán hallott vagy kiadatlan tétel található, de nagyzenekarral rögzített tételek is helyet kaptak rajta. „Ez egy különleges anyag. Van rajta három teljesen új dal, valamint négy dal akusztikus, nagyzenekari változatban, melyen a srácok szintén játszanak akusztikus hangszereken. Van egy rakás anyagunk, de legalább az a három dal, aminek a keverése már kész van, az nagyon szépen szól.” – mondta Timo Kotipelto énekes néhány héttel ezelőtt.

Az új dalok közül az Obliviont már augusztus folyamán hallhattad, most pedig itt az Unbreakable nagyzenekari változata is. Ha a jövőre érkező stúdiólemez érdekel, akkor kattints IDE, korábbi cikkünkre! A csapat október 28-én egy különleges turné, a ’Nordic Symphony '18’ keretében lép fel Budapesten a Barba Negra Music Clubban, ráadásul Tarja Turunen is a Stratovariusszal tart. A koncert Facebook-eseménye ITT található.

Legutóbbi hozzászólások