Krokus – „Ellentétben azokkal a zenekarokkal, akik örökké tartó búcsúturnén vannak, mi kihúzzuk a dugót 2019 végén”

írta TAZ | 2018.09.11.

Búcsúturnéra indul 2019-ben a Krokus. A svájci hard rockerek több mint negyvenéves karrierjüket zárják le 2019. december 7-én, Svájcban.

 

 

Különösebb előjel nélkül, a Facebookon osztotta meg a befejezéssel kapcsolatos tervét a rajongókkal a svájci Krokus. A csapat közleményében a következőket írja: „A Krokus koncertjei mindig különlegesek, és ennek így is kell maradnia, ezért döntöttünk úgy, hogy abbahagyjuk, amíg még igazán jók a bulik. A rajongóknak így kell emlékezniük ránk. Ellentétben azokkal a zenekarokkal, akik örökké tartó búcsúturnén vannak, mi kihúzzuk a dugót 2019 végén, és átadjuk a rock varázspálcáját a fiataloknak.”

A bejelentést a tagok is kommentálták, Marc Storace énekes így nyilatkozott: „Nagyon várjuk a grandiózus ’Adios Amigos’ világkörüli turnét 2019-ben, az utolsó fényponttal, mely Svájcban lesz.”

„Aláírtuk a szerződésket egymással, hogy tényleg vége van, ehhez pedig tartjuk magunkat – folytatta Fernando Von Arb  gitáros. – Egyszer minden bulinak véget kell érnie.” A banda basszere, Chris von Rohr a következőkkel egészítette ki társait: „Ez egy páratlan utazás volt a rockélet összes hullámvölgyével együtt. Most várakozással tekintünk tiszteletkörünkre, és még egyszer mindent beleadunk. Ezzel tartozunk magunknak és a rajongóinknak is. 2019. december 7. olyan felejthetetlen lesz, mint 1982. március 27.”

A banda 1975-ben alakult, és az elmúlt évek alatt tizenhét stúdiólemezt adtak ki. Legutóbbi kiadványuk a tavaly megjelent ’Big Rocks’ című feldolgozáslemez, amiről ITT írtunk.

Legutóbbi hozzászólások