P.O.D. – Két tétellel hangolódhatunk az új albumra

írta karpatisz | 2018.09.09.

Az amerikai csapat novemberben dobja piacra tizedik, ’Circles’ című nagylemezét, melyen a tavaly bemutatott önálló dal, a Soundboy Killa is helyet kap. Extraként pedig egy igazán friss dal is tesztelhető.

 

 

A Mascot Label Group gondozásában lát majd napvilágot a Payable On Death, azaz a P.O.D. következő kiadványa, mely a csapat első lemeze lesz a holland kiadónál. A 2015-ös ’The Awakening’ folytatására november 16-ig kell várni, ekkor hagyományos CD, fekete színű LP és mindössze 250 példányszámban elkészülő narancsszínű LP közül válogathatunk. Az előrendelést IDE kattintva már le is adhatjuk. A friss album munkálatait a Los Angeles-i producer duo, Jason Bell és Jordan Miller kezébe adták, akik a modern hangzás mellett igyekeztek a csapat egyedi hangját is figyelembe venni. Ezt máris tesztelhetjük, hiszen a San Diegó-i négyes frissen publikált dalát, a Rockin' With The Bestet elérhetővé tették a világhálón.

A dalok írásával kapcsolatban Sonny Sandoval frontember így nyilatkozott: „Nem akartuk saját magunkat korlátozni azzal, hogy most épp a metalos, a hardcore vagy a punkos vonalunkat kedvelőknek kedvezzünk. Mi csak zenélni akartunk és olyan nótákat írni, ami az új közönségnek is kedvez, de ugyanakkor hűen tükröz minket is!”

’Circles’ dallista:

01. Rockin' With The Best
02. Always Southern California
03. Circles
04. Panic Attack
05. On The Radio
06. Fly Away
07. Listening For The Silence
08. Dreaming
09. Domino
10. Soundboy Killa
11. Home

Legutóbbi hozzászólások