Michael Schenker – A UFO bebolondítja az embereket a búcsúturnéval

írta CsiGabiGa | 2018.09.07.

Michael Schenker kizárta a lehetőségét annak, hogy a UFO bármelyik koncertjén vendégként fellépjen a 'Last Orders - 50th Anniversary Tour' elnevezésű, szinte az egész Brit-szigeteket átölelő turnéjukon. Azt mondta, szerinte „csak az eredeti öt tagból álló felállás” nevezhető UFO-nak.

 

 

Phil Mogg nemrég tette közhírré, hogy a UFO jövő évi 50 éves jubileumi turnéja után végleg visszavonul a színpadi szerepléstől. A Classic Rock magazinnak nyilatkozó egykori UFO-gitáros szerint nincs esély rá, hogy akár a végső londoni O2 Shepherd’s Bush Empire koncerten együtt lépjen fel volt kollégájával.

Sok rajongó szeretné látni a korábbi tagokat vendégszereplőként az Egyesült Királyságban és Írországban szervezett turné állomásain, de a gitáros nem osztja elképzelésüket, és pontosan el is magyarázta, miért nem vesz részt – még a turné utolsó éjszakáján, a Londonban április 4-én tervezett all-star jamen sem.

„Az ilyen zenekarok, mint a UFO vagy a Scorpions, próbálják hülyíteni a közönséget, és én nem akarok a része lenni ennek a világnak. Ez az új trend, hogy nagyot kaszálnak azzal, hogy meghirdetik, ezek lesznek az utolsó fellépéseik, mert normál esetben feleannyian se mennének el a koncertjeikre. Én egyszer már visszatértem a UFO-hoz és Phil Mogghoz 2003-ban – ez egy értékes ajándék volt, amit ingyen adtam neki, és ő azóta még csak meg sem köszönte. Akkor miért kellene újra megtennem ezt a UFO-ért? Számomra a UFO csak az eredeti öt taggal, valamint Ron Nevison producerrel együtt létezik. Phil persze hívhatja a jelenlegi bandáját UFO-nak, de ez nem az. Ha ő nem mutat tiszteletet irántam, miért mutassak én iránta?”

Schenker és Mogg mindketten az angliai Sussexben élnek, a gitáros szerint gyakran látják egymást, de nem is beszéltek mostanában. Azt mondja: „Amikor én átmegyek a zebrán, Phil is arra sétáltatja a kutyáját. Vagy látom őt a Morrison'sban sorban állni lottószelvényért, néha pedig látom, ahogy kerekezik fel a dombon. Ez olyan, mint egy komédia, de még egy szót sem szóltunk egymáshoz az elmúlt időben.”

Egyébként a jelenlegi felállásban hárman is benne vannak az emlegetett ötösfogatból: Phil Moggon kívül Paul Raymond billentyűs és Andy Parker dobos. Pete Way ex-basszusgitáros egészségi állapotáról nem hallottunk mostanában, de amikor legutóbb távozott a zenekarból, éppen májátültetésre várt, azóta volt prosztatarákja és szívinfarktusa is.

Legutóbbi hozzászólások