Ossian – Különleges meglepetés kiadvánnyal köszöntik Paksi Endrét (x)

írta Hard Rock Magazin | 2018.08.30.

A már hagyományosnak nevezhető őszi Barba Negra Trackes Ossian-koncert ezúttal a korábbiaktól eltérően még emelkedettebb szerepet tölt majd be a zenekar életében.

 

 

Szeptember 15-én a rajongókkal együtt tripla jubileumra készül a csapat: Paksi Endre 60. születésnapja, az ’Acélszív’ album megjelenésének 30. évfordulója is méltóképpen, nagyszabású, látványos koncert keretében kerül megünneplésre, miközben arról sem feledkeznek meg, hogy éppen húsz éve annak, hogy Rubcsics Richárd gitáros és Endre együtt kezdték el a zenekar egy új és azóta is töretlenül tartó korszakát.

Az ünneplésből a zenekar kiadója, a Hammer Records sem marad ki, hiszen több hónapos titkos szervezkedés és munka után egy különleges kiadvánnyal lepi meg nemcsak a rajongókat, de magát Paksi Endrét is. A HammerWorld Magazin szeptemberi mellékleteként jelenik meg az a korong, melyen a hazai rockzenei élet krémje dolgozott fel egy-egy ikonikus Ossian-nótát, miközben Endre erről mit sem sejtett.

A kiadvány nemrég teljes egészében debütált a Rock FM 'Rock Délután' című élő adásában, melyen Endre és Ricsi is részt vett, és amelyet rekordszámú néző követett figyelemmel a Facebookon. Az adás itt nézhető vissza:

Ossian Tribute – ’Egyek vagyunk’ dallista:

01. A rock katonái (Road)
02. Ahol a szürkeség véget ér (Mobilmánia)
03. Rocker vagyok (Moby Dick)
04. A magam útját járom (Dorothy)
05. Az Ítéletnap (Crystal Viper)
06. Éjféli lány (AWS)
07. Szenvedély (Omen)
08. Ahányszor látlak (Leander Kills)
09. Sörivók (Alcohol)
10. Magányos angyal (Magányos Angyalok - Kalapács József / Rudán Joe / Bodor Máté / Matláry Miklós / Friskó Péter / Kovács Zoltán / Nagy Dávid)
11. Soha nem lehet (Sunset)
12. Ha Te ott leszel velem (Dalriada)
13. Hiszek abban (Romantikus Erőszak)
14. Társ a bajban (Tales of Evening)
15. Trianon (Hungarica)
16. Vad bolygó (Archaic)
17. Acélszív (Lord)
18. Ítéletnap (Tankcsapda)
60. Hé, Te! (újrafelvett verzió az "Utolsó Lázadó" EP-ről, a Hammer Records első megjelent stúdiófelvétele 1998-ból.)

A nyár folyamán egy új dal is napvilágot látott, a zenekar a beszédes című új szerzeményt a tripla jubileumi év alkalmából hozta ki.

Paksi Endre: „Ez a dal a hármas jubileum kapcsán egy apró ajándék minden Barátunknak a sok szeretetért, amit kaptunk Tőletek az elmúlt évek folyamán. Remélem, hogy vissza tudunk adni mindent a zenénkkel, kamatostul!”

A tekintélyes show vendége a Kalapács József vezette – életmű estjeinek akusztikus kíséretére alakult – Kalapács és az Akusztika lesz, mindemellett a rendezvényről kép- és hangfelvétel készül.

További turnédátumok:

2018. szeptember 2. (vasárnap) Homoródalmás (Erdély) - Barlangfesztivál
2018. szeptember 15. (szombat) Budapest - Barba Negra Track
2018. szeptember 22. (szombat) Várhosszúrét - Kézműves Udvar
2018. október 12. (péntek) Békéscsaba - Városi Sportcsarnok
2018. október 13. (szombat) Debrecen - Lovarda
2018. október 19. (péntek) Győr - Multi Csarnok
2018. október 20. (szombat) Szombathely - Agora Sportház
2018. október 26. (péntek) Miskolc - Egyetemi Csarnok
2018. november 16. (péntek) Kaposvár - Városi Sportcsarnok
2018. november 17. (szombat) Tatabánya - Földi Imre Sportcsarnok
2018. november 24. (szombat) Sopron - GY.I.K.
2018. december 8. (szombat) Pécs - Expo Center

Facebook-esemény ITT

Legutóbbi hozzászólások