Aki megvív Eddie-vel: Bruce Dickinson hatvanadik születésnapjára

írta Bigfoot | 2018.08.07.

Már rég nem tinédzser, mégis fiatalokat megszégyenítve rohangál, ugrál a színpadon, közben általában több tízezres közönségét vezényli. Mindemellett még énekel – nem is rosszul. A világ egyik legnagyobb heavy metal énekese.

 

 

Amikor az Iron Maidenbe került, a banda már világhírű volt, két csúcsalbummal, ám elődjére, Paul DiAnnóra nem lehetett számítani. Szóval, nem volt kicsi a feladat, amikor ő lett a frontember, és megugrotta a magasságot, sőt javított is a csúcson, nem is keveset: sikerült már elsőre olyat lökni a banda szekerén, hogy egyből a szupersztár kategóriába kerültek. A ’The Number Of The Beast’ a mai napig a metal egyik legfontosabb alkotása, igazodási pont több zenészgenerációnak. Aztán jött a többi klasszikus album: ’Piece Of Mind’, ’Powerslave’, ’Somewhere In Time’,’ Seventh Son Of The Seventh Son’. Nélküle nem készültek volna ilyen művek.

És nem csak zeneszerzőként, szövegíróként is magasra tette a mércét. Az egyetemen szerzett történelmi ismereteit nem egy dalhoz felhasználta, de a legutóbbi, a ’The Book Of Souls’ albumon szenvedélyéről, a repülésről is mesél. Nemcsak a repülés elvét, hanem annak gyakorlatát is elsajátította, nem egyszer krízishelyzetetekben is helyt állt pilótaként, ám arra is akadt példa, hogy a bandát fuvarozta egy bazi nagy Boeingen. És ha már volt egy kis pénze, vett egy légitársaságot magának.

Rádiós és tévés műsorvezetőként is tevékenykedett, motivációs beszédeket tart, még a vívásban is tehetséget árult el, hiszen versenyeken is elindult. Azt hiszem, az ilyen embert hívják polihisztornak. Ha ez túlzás, akkor is legalább szupertehetségnek. Ja, és legyőzte a rákot is.

Ám nekünk, rockereknek ő az Iron Maiden énekese –mindörökké. Emlékszem, amikor 1992-ben elhagyta a bandát – az egyetlen olyan távozó tag, aki önszántából távozott, és nem Steve Harris rúgta ki –, senkit sem tudtunk helyette elképzelni, és lássuk be, Blaze Bayley-vel csak a túlélés sikerült. Feladta sikeres szólókarrierjét, visszatért, hogy a Maiden újra az őket megillető magasságokban legyen. Nemcsak énekel a lenyűgöző díszletekkel felépített színpadon, hanem eljátssza a dalokat: a múltkor kellékeket, jelmezeket alkalmazva mesélte el metaleposzait Sopronban. Hála istennek, 1984 óta gyakran találkozunk vele magyar földön. Mi meg villázunk neki és a dalok közti szünetben üvöltjük: Bruce, Bruce, Bruce… pedig Paulnak anyakönyvezték.

Paul Bruce Dickinson 1958. augusztus hetedikén született a Nottinghamshire-ben található Worksop városában.

Legutóbbi hozzászólások