Týr – Terji Skibenæs távozott, Vörös Attila érkezett

írta karpatisz | 2018.08.04.

A feröeri folk metal együttes soraiban változás történt, a távozó gitáros helyére a Nevermore, a Sanctuary és a Satyricon soraiban is bizonyító magyar tehetség érkezett.

 

 

A napokban tette közzé a Facebookon Terji Skibenæs, hogy tizenhét év után távozik a Týrből. A gitáros a következő üzenettel jelentkezett a legnépszerűbb közösségi portálon: „Hát, elérkezett. Hivatalosan is bejelentem, hogy 17 év után kilépek a Týrből. Azok után, hogy hónapokig fontolgattam a kérdést, végül arra jutottam, hogy eljött az ideje a távozásnak. Az ok nagyon egyszerű: már nem vágyok arra, hogy a Týrrel zenéljek. Nincsen semmilyen dráma vagy személyes ellentét, egyszerűen csak elmúlt, hogy élvezzem ezt a stílust, amiben játszottunk. Szeretnék mindent megköszönni Heri Joensennek és Gunnar Thomsennak, ezúton kívánom a legszebb jövőt nekik. Szeretném persze a rajongónak is megköszönni a sokéves támogatást, az utolsó buli, amin még láthatnak, majd az augusztusi Sabaton Open Air fesztivál lesz.”

Az új gitáros érkezésének a hírét sem titkolták sokáig, Attila az alábbi rövid üzenetet osztotta meg: „A Satyricon ’Deep Calleth Upon Deep’ lemezéhez kapcsolódó sikeres turné után ideje változtatni és új kihívásokat teljesíteni a Týr-es barátaimmal. Együtt fogunk turnézni 2018 októberében Dél-Amerikában. Ott találkozunk majd!”

A zenekar egyelőre csak annyit közölt Facebook-oldalán, hogy Vörös Attila veszi át a távozó bárdista helyét a plakáton látható bulikon, ahol az Arkona és a Týr közösen koncertezik.

Legutóbbi hozzászólások