Stratovarius – Jövőre mindenképpen jön az új album

írta TAZ | 2018.07.30.

Pár napja egy interjúban Timo Kotipelto énekes az új Stratovarius-albumról is beszélt, mellyel kapcsolatban elmondta, hogy mindenféleképpen meg kell jelennie jövőre. A rajongók addig egy különleges kiadványt kapnak, ráadásul még ebben az évben.

 

 

A Kaoos TV-nek nyilatkozott pár nappal ezelőtt a Stratovarius énekese, akit a banda jelenleg is zajló munkáiról kérdeztek. Timo Kotipelto szerint egy különleges albumon dolgoznak, mely még ebben az évben megjelenik a rajongók nagy örömére. „Ez egy különleges anyag. Van rajta három teljesen új dal, valamint négy dal akusztikus, nagyzenekari változatban, melyen a srácok szintén játszanak akusztikus hangszereken. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy a kiadó akar-e majd rátenni élő felvételeket. Van egy rakás anyagunk, de legalább az a három dal, aminek a keverése már kész van, az nagyon szépen szól.”

Természetesen a 2015-ös ’Eternal’ folytatása is szóba került, amivel kapcsolatban azt mondta a finn énekes, hogy 2019-ben mindenképpen meg kell jelennie. „Az a terv, hogy elkezdünk dalokat írni, mivel ez időbe telik. Remélem, hogy év végére készen lesznek, az viszont kérdés, hogy el tudjuk-e kezdeni a stúdiózást idén. Szóval ez még nyitott kérdés. A lemeznek viszont ki kell jönnie jövőre. Úgy tervezzük, hogy a felvételek három-négy hónapot emésztenek majd fel január-februártól számítva, de minden a teljes folyamattól függ. Ha szerencsések vagyunk, akkor a nyár előtt két dalt ki tudunk adni, majd a fesztiválok után remélhetőleg ősszel megjelenhetne a lemez. De nem idén, hanem jövőre. Több lemez után sokkal bonyolultabb és sokkal több idő egy új albumot elkészíteni.”

A csapat október 28-én egy különleges turné, a ’Nordic Symphony '18’ keretében lép fel Budapesten a Barba Negra Music Clubban, ráadásul a Tarja Turunen is a Stratovariusszal tart. A koncert Facebook-eseménye ITT található.

Legutóbbi hozzászólások