Black Tusk – Scalped: a harmadik dal az augusztusi lemezről

írta TAZ | 2018.07.18.

Ismét új dalt mutatott be a savannah-i a sludge metalos Black Tusk. A csapat új albuma augusztusban jelenik meg.

 

 

A Season Of Mistnél jelenik meg augusztus 17-én a Black Tusk új lemeze, a ’T.C.B.T.’. A 2016-os ’Pillars Of Ash’ folytatása lesz az első album, melyen nem játszik a csapat 2014-ben elhunyt basszere, Jonathan Athon. Helyére Corey Barhorstot igazolta le a csapat, azonban Chris ’Scary’ Adams személyében egy másik gitárost is bevettek a zenekarba. „Az új album egy olyan dolog, amire igazán büszkék vagyunk. Ez a banda kétéves újjáalakításának betetőzése. Lezártunk egy fejezetet a csapat történetében és elkezdtünk egy újat, gondoskodunk a Black Tuskról. [ebből a kifejezésből ered a lemez címe: Taking Care Of Black Tusk - ’T.C.B.T.’ – TAZ] Hárman vettük fel a lemezt, de négyen fogjuk a turnén előadni, fejet hajtva a múltunk előtt. Teljes gázzal indulunk új energiával, új zenekarként, azoknak a leckéknek, valamint tapasztalatoknak a birtokában, amiket megtanultunk és szereztünk. Amikor hallgatod a lemezt, nem a régi Black Tuskot, hanem az újat hallod majd, mely gyökeret növeszt és új utat vág.”

Alább a korábban bemutatott Agali és a Burn The Stars után a Scalped is meghallgatható.

Legutóbbi hozzászólások