Nile – 2019-nél előbb nem lesz új nagylemez

írta karpatisz | 2018.07.17.

A franciaországi Hellfesten kapták mikrofonvégre a csapat két tagját, akik elárulták, hogy a ’What Should Not Be Unearthedfolytatása még nincs kész, megjelenése csak jövőre várható.

 

 

Február 28-án láthatta a magyar közönség élőben a greenville-i death metal gárdát, akik jelenleg Európa fesztiváljain lépnek színpadra. Bár Karl Sandersék korábban még erre az évre ígérték következő nagylemezük megjelenését, erre egy friss interjúban rácáfoltak: csak 2019-ben érkezik a friss dalokat tartalmazó korong. A csapat dobosa, George Kollias a következőt mondta a Metal Mad TV munkatársának a francia fesztiválon: „Eddig hat dalunk van meg, de egyik sem mondható száz százalékosnak. Addig, amíg nem készülnek el, nem is akarjuk közönség elé vinni ezeket. Ezen a ponton már úgy látom, hogy a következő évig kell mindenkinek várnia, hogy hallhassa az új lemezt.”

Karl Sanders pedig így folytatta: „Ez nem egy túlbonyolított dalszerző mód, amivel mi dolgozunk. Elkezdjük megírni a dalokat és a demóinkat oda-vissza küldözgetjük egymás között, aztán közösen összefésüljük az ötleteket. Sajnos a turné miatt megszakadt ez a dolog, de rövidesen folytatjuk. Elkezdtünk dolgozni néhány dallal, most turnézunk, aztán hazamegyünk, megint dolgozunk majd néhány dalon, aztán megint turné jön. De azt elmondhatom nektek, hogy ha lementek a vállalt fellépések, akkor utána teljes erőbedobással az új anyagra koncentrálunk majd.”

A csapat Dürer Kertben tartott februári koncertjéről IDE kattintva lehet ismét elolvasni beszámolónkat.

Legutóbbi hozzászólások