Alter Bridge – Addicted To Pain: az első dal a szimfonikus zenekarral adott koncertről

írta TAZ | 2018.07.13.

Tavaly ősszel adott egy duplakoncertet a londoni Royal Albert Hallban az Alter Bridge, melynek különlegessége az volt, hogy szimfonikus zenekarral léptek színpadra Myles Kennedyék. Az estről felvétel is készült, melyről az Addicted To Pain máris megtekinthető.

 

 

A londoni Royal Albert Hallban játszott 2017. október 2-án és 3-án az Alter Bridge, a srácok azonban nem voltak egyedül, ugyanis az 52 fős szimfonikus zenekar, a Parallax Orchestra kísérte Mark Tremontiékat a bulikon. A nagyzenekart Simon Dobson dirigálta, és az Alter Bridge-dzsel a legnagyobb slágerek mellett a banda teljes eddigi életművéből szemezgettek. A műsorból koncertkiadvány is készült, mely ’Live At The Royal Albert Hall’ címmel jelenik meg szeptember 7-én. „Úgy gondolom, hogy zenei karrierünk első két-három csúcspontjában ez a tapasztalat mindenképpen benne van.” – mondta Myles Kennedy a különleges bulikról.

Alább az Addicted To Pain máris meghallgatható a Napalm Recordsnál érkező anyagról. Ha pedig tavaly nem voltál ott a Papp László Budapest Sportarénában, akkor ITT olvashatod el a koncertbeszámolónkat.

’Live At The Royal Albert Hall’ számlista:

01. Slip To The Void
02. Addicted To Pain
03. Before Tomorrow Comes
04. The Writing On The Wall
05. Cry Of Achilles
06. In Loving Memory
07. Fortress
08. Ties That Bind
09. The Other Side
10. Brand New Start
11. Ghost Of Days Gone By
12. The Last Hero
13. The End Is Here
14. Words Darker Than Their Wings
15. Waters Rising
16. Lover
17. Wonderful Life/Watch Over You
18. This Side Of Fate
19. Broken Wings
20. Blackbird
21. Open Your Eyes

Legutóbbi hozzászólások