Opeth – „Ez az anyag sokkal összetettebb és energikusabb”

írta TAZ | 2018.07.12.

Gőzerővel dolgozik új albumán az Opeth – mondta egy friss interjúban Fredrik Åkesson gitáros. Az északi bárdista az új lemez irányvonaláról is beszélt egy keveset.

 

 

Dolgozik 2016-os ’Sorceress’ című albumának folytatásán az Opeth. A jelenlegi állpotokról Fredrik Åkessont kérdezte a FaceCulture, akiknek így nyilatkozott a gitáros: „Nagyon benne vagyunk a demózásban, rengeteg szólót rögzítettem eddig, Mikael pedig már majdnem 12 dalt írt az új lemezre, szóval több mint egy albumra elegendő anyagunk van. Azonban úgy gondolom, hogy megpróbálunk legalább 15 dalt befejezni, szóval remélhetőleg hamarosan dalötleteken fogunk megint dolgozni.”

A remények szerint az új Opeth-lemez 2019 első negyedévében jelenhet meg, azonban jelenleg ez még nem biztos Fredrik szerint. „Nem vagyok benne biztos, hogy ez megtörténik, de ezen dolgozunk, a dalszerzés pedig jól halad. Mikael hihetetlenül produktív január óta, mivel tavaly novemberben turnéztunk utoljára a ’Sorceress’-szel.”

A legfontosabb kérdésre – hogy milyen lesz az új album zeneileg – pedig a következőképpen válaszolt: „Az előző három albumhoz képest azt mondhatom – ha bármiről is lerántom a  leplet –, hogy ez az anyag sokkal összetettebb és energikusabb, szóval szerintem ez már valami.”

Az Opeth legutóbbi albumáról, a ’Sorceress’-ről ITT írtunk.

Legutóbbi hozzászólások