DVD kritika: Glenn Hughes: SOULFULLY LIVE IN THE CITY OF ANGELS

írta admin | 2005.10.20.

Kevés olyan anyag volt idén amit úgy vártam mint Mr.Voice of Rock legújabb koncertlemezét és dévédéjét. Vártam már csak azért is mert a Wigwamos Hughes-Turner Project koncert, a hangzásától eltekintve valami olyan fantasztikusan jól sikerült, hogy úgy éreztem ennél már csak jobb jöhet szólóban. Nem í­gy történt. Pedig minden adva volt ahhoz, hogy valami nagy dolog süljön ki ebből a vállalkozásból. A zenészek listája is ezzel kecsegtetett. Olyan nevek mint Chad Smith (Red Hot Chili Peppers), Kevin DuBrow (Quiet Riot) vagy J. J .Mars (HTP) nem akármilyen arcok a rockzene palettáján. Igazából nem is a zenészekkel van a baj, hanem a dalokkal. Egyenként lehet, hogy megállják a helyüket de í­gy együtt túl hosszúnak és unalmasnak tűnnek. Nagy százalékban igaz az, hogy a jó zenészek nem feltétlen jó zeneszerzők is. Talán itt is ez a legnagyobb hiba. Lehet ha több Purple vagy HTP dal is belekerült volna a programba akkor szí­nesebb lenne. A koncert sem egy hagyományos buli, hanem valami stúdiószerű helyen, idétlen berendezéssel kevés közönséggel nagyon gyenge világí­tással és még gyengébb operatőri munkával. A dvd úgy néz ki mint egy több kamerával felvett bootleg ami alá sikerült az eredeti lemez hangot feltenni. A számok közötti szünetben a következő dal cí­mének, egy némafilm feliratait idéző kií­rását pedig végképp nem értem. Glenn Hughes nagy rocker, nagyon jó basszusgitáros és talán még jobb énekes, itt mégis sok amit csinál. Túl énekli magát a szó szoros értelmében és nem csak a saját dalait de még az örökzöld Deep Purple nótákat is. Sajnálom, hogy Glenn í­gy gondolkodik ma egy hard rock koncert anyagról. Ha a már emlí­tett Wigwamos buli lenne a kezemben dvd formátumban annak sokkal jobban örülnék. A korongon a fotóalbum mellett egy negyedórás interjú is található. A hangzás sztereo és 5.1 verzióban is élvezhető.

 

 


Can't Stop the Flood
Higher Places
Written All Over Your Face
First Step of Love
Seafull
Wherever You Go
Coast to Coast
Medusa
Mistreated
Gettin' Tighter
You Keep on Moving CD: Can't Stop the Flood
Higher Places
Written All Over Your Face
Medusa
Wherever You Go
Seafull
Coast to Coast
First Step of Love
Mistreated
Gettin' Tighter
You Keep on Moving
The Healer (studio bonus track)
Change (studio bonus track for Europe)

Glenn Hughes (Vocals, Bass)
J. J. Marsh (Guitars)
George Nastos (Guitars)
Ed Roth (Keyboards)
Chad Smith (Drums)

Szakáts Tibor 5/10

Legutóbbi hozzászólások