Ken Hensley – Ingyenes koncert a Cry Free-vel

írta CsiGabiGa | 2018.06.11.

A Váci Világi Vigalom a város egyik legrangosabb kulturális eseménye, amely idén már fennállásának XXVI. évfordulóját ünnepli. A július 20-22. között zajló rendezvény kiemelt vendége a legendás Uriah Heep alapító billentyűse és legnagyobb slágereinek zeneszerzője, Ken Hensley lesz, akit a Cry Free kísér majd. De fellép többek között Varga Miklós, a Mobilmánia, az Amigod és a Stardust, illetve az Irigy Hónaljmirigy is.

 

 

„Még én sem tudom a végleges programot – mondta Scholtz Atka, a Cry Free énekese. – Annyi biztos, hogy legalább fél órát együtt fogunk játszani, de lehet, hogy többet is. A terv szerint viszont leszünk magunkban is, Deep Purple-műsorral.”

A négy színpadon zajló eseményeken kívül templomi koncerteket, számos kísérőprogramot, valamint több érdekes állandó és időszaki kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. Részletes műsort még nem kaptunk, de az információmorzsákból ennyit sikerült összecsipegetnünk:

20-án Köteles Leander csapata, az Amigod lép fel 20 órakor a Főtéren, 21-én Ken Hensley és a Cry Free 20 órakor, a Mobilmánia 22 órakor a Duna-parti Nagyszínpadon, miközben Varga Miklós 20 órakor a Főtéren ad koncertet. 22-én a Főtéren 19.30-tól Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, ezalatt a Duna-parti Nagyszínpadon 19.30-kor a Stardust, 21.30-kor az Irigy Hónaljmirigy lép fel.

A fesztivál ingyenesen látogatható!

Legutóbbi hozzászólások