Nicko McBrain – Nincs napirenden az Iron Maiden feloszlása

írta Bigfoot | 2018.06.09.

A dobos nemrég interjút adott a finn Kos TV-nek, ebben természetesen előjött a befejezés lehetősége.

 

 

Nicko a következőképpen nyilatkozott: „Sok minden van még bennünk. Ahogy most visszaemlékszem, nem volt olyan, hogy összegyűltünk és arról döntöttünk, hogy folytassuk-e vagy sem. Lehet, hogy valaki egyénileg beszélt ilyenről, de most az a helyzet, hogy folytatjuk. Tisztáztam Steve-vel és a srácokkal, ha már nem bírom az iramot, lelépek. Ne értsetek félre, nem fogok így tenni, de nagyon fontos, hogy a banda addig játsszon, amíg megvan a lelkesedés. Újra elmondom, ez nálunk nem anyagi kérdés, mert nagyon szeretjük csinálni. Ha úgy érezzük, hogy feladattá vált az egész, és akkor most hadd idézzem Jant  (Gers), aki azt mondta: »Akkor kell szögre akasztani a hangszereket, ha önmagunk paródiájává válunk.« De erről nincs szó.”

Nicko McBrain kitért korára is: „Én vagyok a nagypapi a bandában, a legöregebb. Ez elég furcsa, mert a megelőző zenekaraimban én voltam a legfiatalabb vagy a második legfiatalabb. Most én vagyok az öreg bölcs. Tudom, a srácok nem fognak egyetérteni a bölccsel, csak az öreggel.„

A rajongókról így beszélt: „Kétség kívül a mi rajongóink a leglojálisabbak. A golfjátékos, Arnold Palmer rajongóihoz tudom hasonlítani, akiket 'Arnie Hadseregének' nevezett el. Még a hatvanas években elkezdte építeni a bázisát, mely az egyik leghűségesebb lett. Minden banda azt mondja, a rajongók a legjobbak, és jó, hogy tisztelik őket. De komolyan azt hiszem, hogy a mieink a legjobbak.”

Nicko egy kívánságát is megfogalmazta a jövőre nézve: „Még egy dolog: szeretném, ha egy nap élőben eljátszanánk az Alexander The Greatet. Iszonyúan nehéz a hangszerelése mindenki számára. A gitárrészektől a legapróbb részletekig minden, a különböző ritmusokkal együtt. Nagyon tetszik az intro azokkal a rohadt timpanikkal. Már próbáltuk, sőt talán egyszer elő is adtuk régebben, de akkor nem jött össze.”

Az Iron Maiden Májusban elkezdte a ’Legacy Of The Beast’ turnéját, mely a nosztalgia jegyében zajlik, elővettek pár olyan dalt, amiket igencsak régen játszottak utoljára. A bulik koncepcióját a Maiden hasonló című mobiltelefonos játéka és képregénye adta. A színpadi díszlet ezekből vett különböző világokból áll össze, igazodva a setlist dalainak témáihoz. Hazánkban Sopronban játszanak a VOLT Fesztiválon, június 28-án.

 

Legutóbbi hozzászólások