Amorphis: Queen Of Time

írta Hard Rock Magazin | 2018.05.17.

Megjelenés: 2018

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://www.amorphis.net

Stílus: doom / death / folk / progresszív metal

Származás: Finnország

Dalcímek

Értékelés

Mint a legtöbb évtizedek óta működő zenekar, az Amorphis is átesett néhány zenei változáson. Meglátásom szerint három fő korszakra lehet bontani munkásságukat. Az egészen korai időszakban a doom death metal jeles képviselői közé tartoztak. Ezen kereteket nagyon hamar szűknek érezték, és már a második, ’Tales of the Thousand Lakes’ albumon vegyítették a finn népzenét a death metallal, majd a harmadikként érkező ’Elegy’-n a hörgés mellett megjelent a tiszta ének. Ekkor érkezett Pasi Koskinen, akinek hangja sokáig meghatározta az Amorphis zenéjét. Az ’Elegy’-vel óriásit robbantak, nemcsak a tiszta ének, hanem a tradicionális témák is megjelentek a zenében. Ezután szépen lassan levetkőzték magukról a death metalt és letisztult finn népzenével átitatott progresszív rock / metal műfajban alkottak nagyokat. Ami állandó maradt a kezdetektől, az a minőség és a teljesen egyedi stílus, mely az első hangról felismerhetővé teszi a zenekart. A ’Far From The Sun’ után távozott Pasi és érkezett Tomi Joutsen. Valószínűleg az ő hangi adottságainak köszönhetően az azóta megjelent albumokon újra jelentős szerepet kap az extrém ének. Én innen számítom a zenekar harmadik meghatározó korszakát, ami inkább visszatérés volt a korai időszakhoz úgy, hogy az azóta eltelt idő sem tűnt el nyomtalanul.

Amióta Tomi áll a fronton, menetrend szerűen érkeznek a művek, melyek egységesen tartják a korábban felállított magas színvonalat. Sok újdonságot egyik album sem tartogat az előzőhöz képest, az apró színesítésekkel viszont elérik azt, hogy frissként hassanak az új dalok és nyoma se legyen megfáradásnak. Az ’Under The Red Could’ albummal nagyon magasra tették a lécet, Jacob Hansen producer segítségével egy kiváló dalcsokrot alkottak.

A ’Queen Of Time’-on nem szerénykedtek az extrákkal. A legszembetűnőbb a szimfonikus zenekar és az extra kórusok használata, amelyek még monumentálisabbá teszik a bevált receptet. Ezek az elemek drámai és moziszerű mélységet adnak a hangzásnak, mindent még epikusabbá varázsolnak, mint eddig bármikor. A vendégek névsora is hosszabb, mint korábban. Itt van az orosz Albert Kuvezin, aki torokénekkel színesíti a nyitódalt (The Bee), a norvég Jørgen Munkeby (Shining), aki szaxofonon játszik a Daughter of Hate dalban, a Message in the Amberben pedig fúvós hangszereken szerepel Chrigel Glanzmann az Eluveitie-ből. Itt fel kellett húznom a szemöldököm, mert úgy érzem, egy kicsit túltolták a gumi folkot. Nem szeretem, amikor a metalnak „hobbit családi nap” hangulata van, és ezektől a sípoktól, furulyáktól általában Középföldén érzem magam. Ezt az érzést csak fokozza a We Accursed és az Anneke van Giersbergen-el kiegészült Among the Starts is. Összességében nincs ezekkel nagy baj, csak annyi, hogy pont az az elborult sötét mélység hiányzik belőlük, ami az Amorphis lényege volt egész pályafutása során. A korong többi része viszont hozza az elvárt szintet. A The Golden Elk, a Pyres on the Coast vagy a ’Tuonela’ legszebb pillanataira emlékeztető zseniális Wrong Direction.

Pontszám: 8