AWS – Daniel Gildenlöw fiai is rájuk szavaztak

írta TAZ | 2018.05.13.

Tegnap este került sor Lisszabonban a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválra, melyen hazánkat az AWS képviselte. A srácok igencsak kilógtak súlyos produkciójukkal, azonban hiába a rocktársadalom támogatása, csak a huszonegyedik helyen végeztek.

 

 

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az AWS nyerte A Dal című versenyt, amivel Magyarország képviselőjeként utazhattak az idei Eurovíziós Dalfesztiválra, Lisszabonba. A versenyen a csapat nagy meglepetésre bekerült a tegnap este lezajlott döntőbe, ahol 93 pontot szereztek, így huszonegyedik helyet értek el Viszlát Nyár című dalukkal. „Mintha lemennénk reggelizni, úgy érkezünk az arénába, már nem is izgulunk. Két nap alatt sikerült megszokni az Eurovíziós hangulatot, és talán már mondhatjuk, hogy rutinosan lépünk majd este a színpadra. Külön megtiszteltetés volt megismerni Lordit és a Moonspell két tagját, nem mindennap találkozik az ember világsztárokkal.” – mondták a srácok a fellépés előtt.

A megmérettetést végül az izraeli Netta nyerte Toy című szerzeményével, ennek ellenére a csapat nagy tettet hajtott végre metalprodukcióval, sőt meghívást kaptak a nyári Wacken fesztiválra is. Érdekesség, hogy olvasgatva a Facebookon a kommentek között, rátaláltunk Daniel Gildenlöw egy hozzászólására, melyben a Pain Of Salvation frontembere elárulta, hogy fiai is az AWS-re szavaztak. Respect!

Legutóbbi hozzászólások