Mood – 17 év után visszatérnek a színpadra

írta Hard Rock Magazin | 2018.05.05.

2019-ben – 17 év szünet után – egyetlen önálló koncert erejéig újra színpadra áll az idén decemberben 25 éves, kultikus doom metal banda, a Mood.

 

 

A hazai szcéna alapvető és nemzetközileg is (el)ismert zenekara 8 éves pályafutása alatt négy nagylemezt jelentetett meg, legutóbbi, a ’The Fourth Ride of Doomanoids’ 2001-ben, a Hammer Records gondozásában látott napvilágot. A sort az utolsó koncertről kiadott hivatalos bootleg DVD, a ’The Last Ride Of Doomanoids’ zárta, a tagok a Magma Rise, Stereochrist és Wall of Sleep zenekarokban vitték tovább a banda szellemiségét.

A zenekar közleménye: “Az elmúlt 16 évben már jó néhányszor felmerült annak az ötlete, hogy jöjjünk össze, leginkább mások szorgalmazták. Volt, hogy egészen közel jutottunk a megvalósításhoz, de aztán mégsem realizálódott. Most viszont – azzal, hogy december 18-án lesz 25 éve annak, hogy a Mood megalakult  úgy gondoltuk, hogy ez megfelelő alkalom arra, hogy tisztelettel emlékezzünk meg az elhunytról, és legalább a tetszhalál állapotába hozzuk vissza egy időre. Így aztán 17 év után, jövő év elején színpadra áll a Mood. Egyetlen önálló hazai koncertről van szó, amennyiben viszont olyan lehetőség adódna, elsősorban külföldön, amely annak idején  mivel nem léteztek még tematikus fesztiválok – nem is merülhetett fel még lehetőségként sem a zenekar számára, azzal természetesen élni szeretnénk. Néhány hónapot szánunk erre, azután lezárul a történet, ez a terv. Nagy örömmel térünk vissza... egy időre. Raise the flag of doom high!”

A január 4-i koncert alkalmából újra elérhetőek lesznek a Mood-albumok, a Barba Negrás buliról pedig koncertfelvétel is készül. A koncert Facebook-eseménye ITT található, jegyet vásárolni pedig IDE kattintva lehet a Rock1 rendszerében.

Jegyárak:

early bird: 1999 Ft (május 31-ig)
elővétel 1: 2499 Ft (október 31-ig)
elővétel 2: 2999 Ft (január 3-ig)
a koncert napján és a helyszínen: 3999 Ft

Legutóbbi hozzászólások