Kamelot: The Shadow Theory
Tommy Karevik – ének
Thomas Youngblood – gitár
Sean Tibbets – basszusgitár
Oliver Palotai – billentyűs hangszerek, zenekari részek
Johan Nunez – dob
01. The Mission
02. Phantom Divine (Shadow Empire)
03. RavenLight
04. Amnesiac
05. Burns To Embrace
06. In Twilight Hours
07. Kevlar Skin
08. Static
09. MindFall Remedy
10. Stories Unheard
11. Vespertine (My Crimson Bride)
12. The Proud and The Broken
13. Ministrium (Shadow Key)
Azt hiszem, ez most fájni fog. Neked, kedves olvasónak, aki érdeklődsz, esetleg lelkesedsz-rajongsz is a Kamelotért, valamint nekem is, aki szintén hosszú évek óta a szívén viseli ezt a zenekart. És amikor egy lemezkritikát rögtön a saját bizonyítványom magyarázásával kell kezdeni, az már rossz előjel. De azért megmagyarázom, hisz a Kamelot számomra a legelső pillanatoktól kezdve jelentős zenekar, azon két-három bandák egyike, akikkel kezdtem a metallal való ismerkedést még annak idején. A nem véletlenül legendás Roy Khan kilépése, úgy hiszem, komolyan megdöbbentette a zenekart és meg is akasztotta egy kicsit a szekeret. Bár kiváló helyettest találtak a helyére, Tommy Karevik lenyűgöző profizmussal simult bele a zenekar dizájnjába, sok szép pillanatot köszönhetünk neki, de sajnos olyan színt, ami új, ami egyedi… nos, olyat nem tudott hozzátenni a zenekar palettájához, ehelyett csillagos ötösre mondta fel a leckét, amit az elődje feladott neki. És most ott tartunk, hogy az év egyik legszomorúbb híre szerint egy másik oszlopos tag, Casey Grillo is otthagyta a zenekart. Ez nekem külön fájdalom volt, ugyanis Casey neve az elsők között szokott eszembe jutni, amikor a kedvenc dobosaimat kell elsorolnom, és nem, ez egyáltalán nem költői túlzás. Így hát a ’The Shadow Theory’ idejére már egy masszívan megváltozott zenekar áll előttünk, akiknek az etalon a mai napig az ’Epica’ vagy a ’The Black Halo’.
Tulajdonképpen engem ez annyira nem vetett vissza a várakozásban, hiszen a zenekarban továbbra is megtaláljuk az ihletett gitáros-főnököt, Thomas Youngbloodot és a zseniális Oliver Palotait is. Én vártam az új Kamelot-lemezt, ezt bizton ki tudom jelenteni.
Paradox módon, ami igazán szomorú a lemezben, az, hogy a színvonal egyáltalán nem esett le. Legalábbis a technikai része. Továbbra is lenyűgöző a hangzás, tűpontos a játék. Viszont – ahogy kikövetkeztethető az előző mondatból – ami nagyon hiányzik ebből a lemezből, az a lélek. A ’Silverthorn’ nagyon sok mindent visszahozott a régi időkből, ezért az a lemez nagyon ígéretes volt. A ’Haven’ már egy kicsit megosztóra sikeredett, de én ott is meg tudtam találni azokat a pontokat, melyek megnyugtattak: ez a Kamelot még az a Kamelot. És mostanra jutottam el oda, hogy nem, ez már nem az a zenekar.
Egy mondatban úgy tudnám összefoglalni a problémát, hogy a forma tökéletes, de a tartalom egyszerűen kikopott a zenekarból. Borítékolhatóan fülbemászó, egyben kiszámíthatóan kamelotos dalok sorakoznak előttünk. Egyikre sem tudnám azt mondani, hogy rossz, de azt mindenképpen, hogy üresek.
Youngblood szólói őszintétlennek tűnnek, sehol nem hallani azt a rá jellemző, nyughatatlan, örökmozgó gitározást. Palotai teljesen el van már veszve a szőnyegek és az elektronikus effektek között, alig hallani tőle valami épkézláb dallamot. Tibbets a lemezen nem igazán tett hozzá sokat eddig sem a zenekarhoz, az ő erőssége a koncert, ő ott tud villogni. És akkor nézzük az új tagot, a dobos Johan Nunezt. Vagyis néznénk, ha egyáltalán látszana. Az utóbbi idők egyik legjellegtelenebb dobolását tette ugyanis le az asztalra. Nem tudom, lehet, hogy csak kevés ideje volt feljátszani a dalokat? Vagy mostantól ilyen kínzóan sótlan dobosa lesz a Kamelotnak? Remélem, az első.
A dizájnnal is végletesen és visszafordíthatatlanul elindult a zenekar ebbe a cyberpunk irányba, ami bár önmagában nekem bejön, de egy Kamelottól ez egy felvett és hiteltelen dolognak érződik. Értem én, hogy a lemez koncepciója szerint egy sötét jövő képét szeretné nekünk megfesteni, erre a szálra felfűzni a dalokat, de valahogy nem akar egy történetté összeállni a zene. Ellenpéldaként hozhatnám ugyanettől a zenekartól a ’The Black Halo’-t, ami szerintem a mai napig az egyik legfényesebb csillag a konceptlemezek egén. Ehhez képest most kaptunk egy lemezt, ami gyakorlatilag semmi mást nem csinál, csak elismétli a zenekar által felépített paneleket: kell egy hosszabb dal, kell egy-két olyan, ami majd mehet a rádióba, kell egy lassú, érzelmesnek szánt férfi-női duett, egy-két taktikai ponton elhelyezett szóló és csilingel is a kassza. Ez lassan kevés lesz.
Azért nem nagyon szeretném külön-külön tárgyalni a dalokat, mert önmagukban tulajdonképpen nincsen velük semmi gond, de egy Kamelot-lemezt kénytelen vagyok egységében érzékelni és nem részenként. Ez a lemez részenként erős, de egységként elvérzik. Azt hiszem, most van az, hogy egy pár évre pihentetni kéne a zenekart. Hiszem, hogy egy nagyobb hiátus után vissza tudnának térni egy olyan lemezzel, ami megüti az általuk sok-sok évvel és albummal ezelőtt nagyon magasra tett mércét. Akár le is verhetné. De ahhoz most szusszanni kéne egyet.
Zárójelben jegyzem már csak meg, hogy nem értem, miért szokott az lenni, hogy amikor rossz vagy középszerű egy lemez, akkor a bónuszdalok biztos, hogy kifejezetten jók. Erre válaszokat, ötleteket szívesen várok a kommentekben.
Biztosan lesznek rajongók, akik megtalálják a számításukat ezzel a lemezzel. De én nem hallom benne sem azt a szenvedélyt, tüzet, haragot, sem azt az elsöprő erőt, amit elvárnék ettől a zenekartól. Csak azt a sok-sok Kamelot-panelt, amik bár eddig sikert sikerre halmoztak, de egyre kopottabbak már.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1646 olvasás
10 hozzászólás "Kamelot: The Shadow Theory"
1. 5,5
Kamelot albumra 5,5 pontot adni?
Ha román népmeséket játszanak balalajkán, akor is minimum 8 pont.
Szégyen és gyalázat....
2. Nekünk ugyanannyira fájt, de
Nekünk ugyanannyira fájt, de ez a helyzet.
3. Igen, fájdalmas hallgatni,
Igen, fájdalmas hallgatni, mert a sok klisé alatt hallhatóan ott bujkál továbbra is az a régi zsenialitás, de valahogy nem akar kijönni. Ehhez kellene pihenni.
4. Nekem tetszik az album, még
Nekem tetszik az album, még annak fényében is, hogy egyet értek a kritika minden mondatával. Ez bizony futószalag. Az első meghallgatás után azt mondtam magamnak, hogy Tom mindent megtanult Khan-tól, csak ugye a lélek az amit nem lehet tanulni.
A kedvencem tőlük a The Fourth Legacy. Azt sohasem fogják felülmúlni.
Mivel a napokban vált hivatalossá Roy Khan visszatérése a Conception élén, így szerencsére újra hallhatjuk őt is egy valószínűleg sokkal kreatívabb zenekarban mint a jelenlegi Kamelot. Mondom ezt úgy, hogy a Kamelot a kedvenceim közé tartozik jelenleg is.
5. Én Kamelotot 2000 körül
Én Kamelotot 2000 körül hallgattam utoljára, szerintem a Fourth Legacy volt az utolsó album, amit hallottam tőlük. Ezt a lemezt is a kedvenc énekesnőm, Jennifer Haben vendégszereplése miatt vártam. Így az In Twilight Hours már csak Jennifer hangja miatt is nagyon tetszik. De nekem az egész album nagyon bejött: tetszik az egységes hangulata, ami mégis megőrzi a dalok önálló karakterét. Így az én év végi kedvenceim listáján biztosan ott a helye. De mondom, Kamelot-ügyben teljesen hozzá nem értő vagyok. Így a véleményeket olvasgatva az én véleményem olyan lehet, mintha valaki a Dream Theatert az utolsó lemezek valamelyikével ismerné meg és lelkesedne érte az Images/Awake ismeretének hiányában.
6. Pedig hányszor ajánlottam, az
Pedig hányszor ajánlottam, az aktuális lemezüket , a elmúlt majd húsz évben ?? Így jár , az aki nem hallgat a jó szóra :-)
Amúgy egyet értek a kritikával, ezt a lemezt már tényleg hallottuk tőlük, semmi új, semmi extra, csak a biztonsági zóna . A pontszám ,az viszont szerintem így is túl kevés, hisz az maga a lemez abszolút nem rossz. Ennél gyengébb lemezek kapták itt már többet.
7. Sokszor bajban vagyok a
Sokszor bajban vagyok a pontozással, de ez például egy olyan pontszám, ami mellett ki tudok állni. Ha megnézitek a pontozási rendszerünk definícióit (http://hardrock.hu/?q=node/18547)
akkor szerintem rögtön értelmet nyer az 5 és 6 között elhelyezkedő pontszám: közepes anyag, pedig lehetne jó is.
8. Nagyon szeretem ezt a
Nagyon szeretem ezt a zenekart, de ez az album szerintem a mélypont. Nincs egyetlen olyan dal sem rajta, amit már nem írtak meg tucatszor. Kareviknek nem engednek semmi mozgásteret, sajnos még mindig csak egy Khan-klón. A zenében pedig egyetlen váratlan fordulat sincs, a már jól bevált Kamelot ritmus -és dallampaneleket variálják. ;(
Teljesen egyetértek a kritikával. Nagyon sajnálom, de ez így már szerintem is csak lélektelen rókabőr.
Tényleg pihenniük kellene, de ahogy Youngblood mestert ismerem, erre kevés az esély. Casey lehet, hogy jókor szállt ki...
9. Abszolút egyetértek. Valóban
Abszolút egyetértek. Valóban gyanús, hogy nem Karevik írja meg a saját dallamait, az egész annyira Khan-szagú. Sajnálom, mert az viszont egyértelmű, hogy nagyon tehetséges, karizmatikus pasas.
10. Nekem több problémám is van a
Nekem több problémám is van a jelenlegi Kamelottal. Egyrészt Karevikre Khan kabátja túl nagy, ez egyértelmű. Hangilag még csak csak stimmel a dolog, de egyéniségben a Norvég messze előtte van. Legalábbis momentán így tűnik, mert szerintem itt ki sem bontakozhat. Le merném fogadni, hogy az Ő dallamait Sacha-ék írják.
És akkor elérkeztünk a következő probléma forrásához. Imádtam, amit Sacha Paeth-el felépítettek, mert ebben neki is nagy szerepe volt. De mostmár inkább egy biztonsági zónát jelent az Ő közreműködése, mintsem valami innovatív dolgot.
A harmadik, pedig egyértelműen Youngblood mester. Régen szerintem izgalmasabb riffeket hozott. Szerintem Ő is túl sematikus lett. Némi pihenő ráférne talán már mindenkire, akkor hátha. Mert nagy kedvencek voltak, úgyhogy nagyon sajnálnám, ha ez így folytatódna.