Ihsahn – Wake: új dal az Emperor főnökétől

írta TAZ | 2018.04.20.

A Spotify-on debütált Ihsahn második dala a hamarosan megjelenő ’Ámr’ lemezről. A májusban érkező albumon Fredrik Åkesson, az Opeth gitárosa is vendégeskedett.

 

 

Május 4-én jelenik meg Ihsahn új lemeze, az ’Ámr’ a Candlelight/Spinefarm gondozásában. Az ’Arktis.’ folytatása a norvég zseni szerint hasonló stílusban fogant, mint elődje, azonban a nagyzenekari hangzást tekintve ezúttal az Emperor korai időszakát vette alapul, és visszatért az analóg hangszínekhez. A lemezen ismét Tobias Ørnes Andersen (ex-Leprous) dobol, ugyanakkor az Opeth gitárosának, Fredrik Åkessonnak a személyében vendéget is meghívott a lemezre, aki az Arcana Imperii című dalban kerekít egy szólót.

Ihsahn a következőket mondta a lemezzel kapcsolatban: „Minden albumot a lehető legsötétebbnek tervezek elkészíteni, sosem kezdek úgy neki, hogy a dallamosságra vagy a hozzáférhetőségre törekedek. Azonban ’80-as évekbeli metalon nőtten fel és meglehetősen széles körű zenei stílusok hatottak rám, így gyakran különböző elemeket állítok szembe egymással. Ez a hetedik szólóalbumom, és olyan módszerekre, nézőpontokra összpontosítottam, melyek végig fenntartják a lelkesedésem azzal kapcsolatban, amin dolgozom. Ha nem vagyok izgatott miatta, akkor nem is várhatom, hogy bárki más is az legyen.”

A legutóbb bemutatott Arcana Imperii után IDE kattintva most a Wake is meghallgatható.

Legutóbbi hozzászólások