Guns N’ Roses – Próbáltak Izzyvel

írta Kidlacee | 2018.03.05.

A Guns N’ Roses volt menedzsere, Alan Niven pár nappal ezelőtt szellőztette azt az információt, miszerint a gitáros megjelent a turné egyik állomásán, a terv pedig az lett volna, hogy Steven Adlerhez hasonlóan vendégszerepel pár dalban.

 

 

A volt menedzser a következőket mesélte az esetről: „Még el is repült egy soundcheckre, majd elhagyta a helyszínt, mert így nem akart benne lenni a dologban.” Mikor megkérdezték Nivent, hogy mikor történt ez, akkor így válaszolt: „Tavaly történt, valahol Közép-Nyugaton, amikor még stadionokban nyomták. Nyilvánvaló, hogy ha minden jól megy, ha mindenki boldog, és ha lett volna egy kis testvériesség, akkor Izzy maradt volna. De valami igazán felbosszantotta, mert elhagyta a soundchecket és után többet nem bukkant fel. Szóval úgy gondolom, hogy most egy kicsit dühös.”

Tavalyelőtt Izzy a Twitteren azt írta, hogy azért nem vett részt a reunionban, mert anyagilag nem voltak megfelelőek a feltételek. „Nem akarták egyenlően elosztani a zsákmányt, ilyen egyszerű. Szóval továbbléptem…”

A Guns N’ Roses turnéja idén júniusban folytatódik Európában. Partnerünk, Todi koncertutazások a lengyelországi fellépésre utat is szervez, úgyhogy ha szeretnéd látni Axléket, akkor kattints IDE!

Legutóbbi hozzászólások