K.K. Downing – Sokkolta, hogy nem hívták vissza a Priestbe

írta TAZ | 2018.02.27.

Kifakadt K.K. Downing, ugyanis nem kapott meghívót a Judas Priestbe, miután kiderült, hogy Glenn Tipton Parkinson kórja miatt nem turnézhat tovább a csapattal. Véleményét ma reggel, közleményben tudatta a nagyvilággal.

 

 

Az év egyik legszomorúbb híre, hogy Glenn Tipton súlyos betegsége miatt nem koncertezhet tovább a Judas Priesttel. A rajongókat alaposan megviselte a hír, ugyanakkor K.K. Downing is kifakadt, amiatt, hogy nem ő, hanem Andy Sneap játszik majd a turnén.

„A hír, hogy Glenn-nek végül hosszabb távon rá kellett kényszerülnie, hogy kiegyezzen egészségi állapotával, mély sajnálattal és szomorúsággal tölt el – írta közleményében a gitáros, aki 2011-ben dobbantott a zenekarból. – Azzal pedig nekem kell kiegyeznem, hogy a gitárduónk korszaka véget ért. Az a kielégíthetetlen étvágy, ami bennünk volt évtizedeken át, hogy tartalmas és egyedi zenét írjunk, az olyan dolog, ami kitörölhetetlen. Ugyanakkor mindenkinek, aki szemtanúja volt szeretett zenénk evolúciójának, ki kell egyeznie azzal a ténnyel, hogy a dolgok elkerülhetetlenül megváltoznak, vagy egyszerűen véget érnek. Nagy szomorúsággal jelentem ki azt is, hogy sokkolt és megdöbbentett, hogy nem kerestek meg azzal kapcsolatban, hogy visszatérhessek eredeti pozíciómba a Judas Priest gitárosaként. Akár visszatérhettem volna a zenekarba, akár nem, ennek a helyzetnek a lehetősége sosem fordult meg a fejemben, amikor kiléptem, még úgy sem, hogy hivatalosan és jogilag még mindig a Judas Priest tagja vagyok. Ugyanakkor már tisztábban látom, mint valaha, hogy jó döntést hoztam azzal, hogy elhagytam a zenekart. Úgy tűnik, hogy a csapatban töltött időmet és azt, amit hozzátettem ehhez a hatalmas örökséghez, több tag sem értékelte és értékeli. Őszintén remélem a rajongók kedvéért, hogy a döntés, hogy nem keresnek meg, az nem üzleti volt.”

A Tipton helyett pengető Andy Sneap természetesen Downingnak sem ismeretlen, ugyanakkor biztos abban, hogy nem csak puszta produceri munkát bíztak rá a hamarosan megjelenő ’Firepower’ lemezen. „Ismerem Andy Sneapet, és ő az egyik legnagyobb rock/metal zenész, akivel valaha találkozhat az ember. Nincs kétségem afelől sem, hogy a közreműködése az új Judas Priest-albumon sokkal több volt, mint produceri. Ami nektek, rajongóknak maradt, az, hogy menjetek, nézzétek meg a zenekart és élvezzétek annak érdekében, hogy teljessé tehessétek a zenetörténelem egy darabját, melyben mindannyian fontos szerepet játszottatok!”

A Priest közelgő turnéjának július 24-én budapesti állomása is lesz.

Legutóbbi hozzászólások