The Mars Volta – Hamarosan visszatérnek?

írta P.A. | 2018.02.14.

Egyes pletykák szerint ismét aktivizálja magát a The Mars Volta, akik 2013-ban tettek pontot karrierjük végére.

 

 

Az amerikai progrock zenekar 2013-ban oszlott fel, miután a banda alapító tagjai – Omar Rodríguez-López gitáros és Cedric Bixler-Zavala énekes – bejelentették, hogy személyes problémák miatt a jövőben nem kívánnak együtt dolgozni.

Még ugyanebben az évben jött a hír, hogy valójában a két zenész között nem szűnt meg a kapcsolat, és egy új formációval, Antemasque név alatt tértek vissza, sőt 2016-ban az At The Drive-Innel is új albumot készítettek. A most felröppent pletykák szerint pedig készek újra feltámasztani a legendás The Mars Voltát.

Bixler-Zavala a Twitteren említette egy rajongónak, hogy: „a The Mars Volta egyszer vissza fog térni, de úgy érzem, hogy még sok mindent elérhetünk az At The Drive-Innel.”

A The Mars Volta legutóbbi nagylemezéről ITT írtunk.

Legutóbbi hozzászólások