Motörhead – A még élő tagok Lemmy-emlékkoncertet terveznek

írta CsiGabiGa | 2018.01.12.

Egy nappal Eddie Clarke halála előtt röppent fel a hír, hogy a zenekar még élő tagjai terveznek néhány koncertet a zenekarvezető, Ian "Lemmy" Kilmister előtti tisztelgésként, melyre speciális vendégeket hívnak meg (az ötlet kicsit hasonló a Freddie Mercury emlékkoncerthez). Kíváncsian várjuk, hogy a klasszikus felállás utolsó tagjának halála mennyiben módosítja elképzeléseiket!

 

 

Phil Campbell megerősítette egy Mitch Lafon-interjúban, hogy tervezik a Lemmy emlékkoncertet. „Benne van a pakliban, de ez csak néhány show lenne, nem megyünk vele turnéra – mondta. – Csak pár speciális koncertet tervezünk a világ különböző pontjain, amikor az érintett felek mindegyike ráér majd. Ez tisztelgés lesz Lem előtt, és igen, talán a zenekar előtt is. De ebből nem lesz egy folyamatos turnézás, ahhoz mindenki túl elfoglalt a saját dolgaival. De valami nagyon egyedit tervezünk. A részleteken még dolgozunk.”

Mikkey Dee dobos még szeptemberben nyilatkozta a Billboardnak: „Lemmy halála óta mondom: »Naná! Természetesen!« Megvan rá a lehetőség, ha eljön az ideje. Ha imádod a New York pizzát és már nem ettél egy jó ideje, akkor kívánni fogod nagyon. Egy nap majd eljön az a pillanat, amikor kívánni fogunk annyira egy ilyesmit, hogy belevágunk. Néhány igazán jó ember összeáll és csinálunk pár exkluzív koncertet Lem és a Motörhead tiszteletére, játszunk kib.szott két és fél órát olyan Motörhead-klasszikusokból, amiket mi sem játszottunk annak idején. De csak a megfelelő formában és a megfelelő időben! Ha túl hamar csinálnánk, az katasztrófa lenne!”

Azt hiszem, ez a jó végszó, mert a klasszikus felállás utolsó tagjának halála okán el tudnánk képzelni egy olyan tribute koncertet, amelyen csak az 1977 és 1982 közötti dalokból szemezgetnek a megmaradt zenészek.

Legutóbbi hozzászólások