Nightwish – Márciusban jön a válogatáslemez

írta TAZ | 2018.01.08.

’Decades’ címmel adja ki márciusban válogatáslemezét a Nightwish, melynek tartalmáról lehullt a lepel, így most a  hajtás után belekukkanthatsz abba, hogy mi lapul majd a kétlemezes gyűjteményben.

 

 

Március 9-én a Nuclear Blast gondozásában jelenik meg a ’Decades’, vagyis a Nightwish válogatáslemeze, mellyel a banda hamarosan világkörüli turnéra indul, így ünnepelve fennálásuk két évtizedes évfordulóját.

„1996. július 6-a a pontos dátum, ami a családom nyaralójának vendégkönyvében is szerepel. Azon a napon a tábortűz mellett született meg a  döntés, hogy alapítunk egy háromtagú zenekart, mely atmoszférikus akusztikus zenét játszik, női énekessel. Tizenöt hónappal később ez a banda kiadta debütalbumát, több mint két évtizeddel később pedig egy válogatást nyolc stúdióalbum és a legelső demó dalaiból, melyről a zenekar a nevét kapta.” – mondta Tuomas Holopainen billentyűs, zenekarvezető a kiadványról, melynek tartalmába alább olvashatsz bele. A Concerto Musicnak köszönhetően a banda november 20-án a Papp László Budapest Sportarénában játszik, a buli Facebook-eseményét ITT találod.

’Decades’ számlista:

CD1

01. The Greatest Show On Earth
02. Élan

03. My Walden
04. Storytime
05. I Want My Tears Back
06. Amaranth
07. The Poet And The Pendulum
08. Nemo
09. Wish I Had An Angel

CD2

01. Ghost Love Score
02. Slaying The Dreamer

03. End Of All Hope
04. 10th Man Down
05. The Kinslayer
06. Dead Boy’s Poem
07. Gethsemane
08. Devil & The Deep Dark Ocean
09. Sacrament Of Wilderness
10. Sleeping Sun
11. Elvenpath
12. The Carpenter
13. Nightwish (demo)

Legutóbbi hozzászólások