KXM – Készül a harmadik lemez

írta TAZ | 2018.01.04.

Már a stúdióban molyol Doug Pinnick (Kings’ X), George Lynch (Lynch Mob, Dokken) és Ray Luzier (Korn) az új KXM-albumon, mely a tervek szerint ebben az évben jelenik meg. A lemezt szokás szerint a stúdióban rakja össze a gárda.

 

 

A tavaly kiadott ’Scatterbrain’ után máris a folytatáson dolgozik a KXM, méghozzá ismét Chris Collier producer-hangmérnök segítségével. A Doug Pinnick (Kings’ X), George Lynch (Lynch Mob, Dokken) és Ray Luzier (Korn) felállású gárda tegnap osztott meg egy posztot, mely szerint bevonultak a stúdióba, hogy ismét a szokásos módon rakják össze albumukat.

George Lynch így írta le a zenekaron belüli munkafolyamatot: „A KXM-albumok teljes mértékben a stúdióban készülnek. A banda koncepciója az, hogy mindent a helyszínen hozunk létre, semmi előre kidolgozott ötlet nem megengedett. Leginkább Ray a dalszerző-rendőr ebben a kérdésben, majdnem mindig megérzi, ha egy olyan dolgot hozol, ami már eleve ott volt a tarsolyodban. Ilyenkor ezt nem fogadja el, és arra kényszerít, hogy az egészet változtasd meg.”

Legutóbbi hozzászólások