Toto – Itt az ’Isolation’-ról lemaradt régi-új dal

írta karpatisz | 2018.01.04.

Február elején lát napvilágot az a válogatás, melyen három eddig kiadatlan, a fiók mélyén lapuló szerzemény is helyet kap. A lapozás után egy kis időutazás következik, az úticél pedig 1984.

 

 

A Toto négytagú magja 2017 kezdetén új anyagon dolgozott, amit a rövidesen induló négy évtizedes ünnepi turné előtt dobnak piacra. A Sony/Legacy Recordings gondozásában lát napvilágot a ’40 Trips Around The Sun’, mégpedig 2018. február 9-én. A újdonságon az újramaszterizált klasszikus tételek mellett három kiadatlan dal is helyet kap. Az Alone után most a Spanish Sea-t osztotta meg a legendás csapat a YouTube-on, melyben Jeff Porcaro és Mike Porcaro játékát is hallhatjuk. Az ’Isolation’ idejében keletkezett dalról Steve Lukather gitáros a következőt mondta:

„A modern technikának köszönhetően nemcsak a húsz évvel ezelőtti énünkkel zenélhettünk együtt, hanem a két testvérünkkel, Mike és Jeff Porcaróval is. Ők emlékeztettek minket arra, hogy milyen jó témáink is voltak. Rengeteg történet, öröm és könny is kapcsolódik ehhez a dalhoz. Ez egy igazi klasszikus Toto-dallam, a régi és az új találkozása: én megtartottam az eredeti 1985-ös szólómat. Al Schmitt vágása és Bob Clearmountain keverése után olyan lett, mintha két hete készítettük volna ezt az egészet és nem harmincnál is több éve.”

A jubileumi kiadvány CD és vinyl lemezen a csapat webes kereskedésében (ITT) már előrendelhető.

Legutóbbi hozzászólások