Crashdiet – Itt az első dal Gabriel Keyesszel

írta TAZ | 2017.12.31.

Néhány napja számoltunk be arról, hogy a svéd sleaze banda végre megtalálta új énekesét Gabriel Keyes személyében. A Crashdiet ígérete szerint most megérkezett a vele készített első dal, amit a hajtás után tudsz meghallgatni.

 

 

We Are The Legion címmel tesztelhető az első új Crashdiet-dal, amit Simon Cruz utódával, Gabriel Keyesszel készített a banda. „Amikor először meghallottuk Gabriel hangját, elszállt az agyunk, aztán ahogy összerázódtunk a próbák alatt, hamar látszott, hogy a kémia is megvan köztünk. Alig várjuk, hogy hallhassatok minket együtt!” – mondta Martin Sweet gitáros az új szerzeményről, akivel már javában dolgoznak a 2013-as ’The Savage Playground’ folytatásán.

Gabriel is nagyon lelkesen nyilatkozott a jövővel kapcsolatban: „Nagyon izgatott vagyok, alig várom, hogy belelendüljek ebbe az egész cirkuszba. Biztosíthatlak benneteket, hogy mind a stúdióban, mind élőben elképesztő élmény lesz, amit nyújtunk.”

Nos, az első ízelítő máris megérkezett:

Legutóbbi hozzászólások