System Of A Down – Nehezen haladnak az új dalokkal

írta Bigfoot | 2017.12.26.

Serj Tankian elárulta a Rolling Stone magazinnak, hogy ugyan próbálkoznak friss anyag írásával, azonban nyögvenyelősen megy a dolog

 

 

„Beszéltünk róla, játszottunk is egymásnak dalokat, de még szemtől szembe nem ültünk le, hogy megbeszéljük, mit kellene tenni, hogyan haladhatnánk előre. Jelenleg egy helyben topogunk.” – vázolta a helyzetet a frontember.

Tankian elmondta azt is, más probléma nincs a zenekaron beül, hiszen a tagok sokkal jobban kijönnek egymással, mint régebben: „Vicces, amikor az emberek azt gondolják, ha nincs lemez, a tagok közt a lehető legrosszabb viszony feszülhet. Az igazság az, hogy jobban kijövünk egymással, mint régen, legalábbis én igen. John [Dolmayen, a dobos] a sógorom, ő családtag is, a turnékon nagyon jól elvagyunk. De amikor arról van szó, hogy új albumot kell csinálni, a kreativitás és az alkotás másképp működik négy ember fejében, nos, ilyenkor nem mindig jönnek a dolgok egyszerre. Szerencse vagy balszerencse – hívd, ahogy akarod –, de ez az igazság. Turnézni könnyű, ott a kész dalokat játsszuk. Csak menni kell és csinálni.”

Négyéves szünet után 2010-ben újra aktivizálta magát a System Of A Down. A banda rendszeresen turnézik, ám új albumot a 2005-ben megjelent ’Hypnotize’ óta nem adtak ki. 

Legutóbbi hozzászólások