Rock And Roll Hall Of Fame 2018 – Rob Halford szerint a heavy metal több helyet érdemel a Hall Of Fame polcán

írta TAZ | 2017.12.16.

Pár napja kihirdették a Rock And Roll Hall Of Fame 2018-as beiktatottjait, és nagy meglepetésre a Judas Priest nem került be a halhatatlanok közé, ugyanakkor a Bon Jovinak, a Dire Straitsnek, valamint a The Moody Bluesnak sikerült helyet szereznie magának a rock and roll csarnokában.

 

 

December 13-án hirdették ki, hogy a jó pár jelölt közül a Bon Jovi, a Dire Straits, a The Moody Blues, a The Cars, Nina Simone, valamint Sister Rosetta Tharpe kerül be a halhatatlanok csarnokába. A gálára ezúttal Clevelandben kerül sor, és az már biztos, hogy Jon Bon Jovi két egykori csapattársát, Richie Samborát és Alec John Such basszerost is meghívja, hogy zenéljenek együtt. „Még nem volt lehetőségem, hogy beszéljek velük a dologról, de kétségtelen, hogy mindkettőjüket meghívjuk – mondta Jon az USA Todaynek. – Nemcsak arra kérjük őket, hogy osztozzanak velünk az élményben, hanem hogy zenéljenek is velünk.”

A válasz pedig feltehetőleg igen lesz, hiszen Sambora már októberben kijelentette, hogy szívesen fellépne a csapattal ismét, úgyhogy rajta nem múlik majd a dolog.

A Judas Priest rajongói ugyanakkor búslakodhatnak, hiszen a banda lemaradt a Hall Of Fame-tagságról, amivel kapcsolatban Rob Halford a következőt nyilatkozta: Ahogy korábban is mondtam, szerintem megérdemeljük, hiszen mi beletettük a több mint tízezer óránkat ebbe a dologba. Ezen felül pedig úgy érezzük, hogy a heavy metal nagyobb helyet érdemel a Rock And Roll Hall Of Fame polcán.”

A Priest énekese ugyanakkor a rajongókkal azt a levelet is megosztotta, amit a Hall Of Fame elnökétől, Greg Harristől kapott: „Köszönjük, hogy elfogadták a jelölést a Rock And Roll Hall Of Fame-beiktatáshoz. Annak ellenére, hogy idén nem gyűjtöttek be elegendő szavazatot a beiktatáshoz, részesei a Hall Of Fame-jelöltek kiválasztott csoportjának. Az előadók gyakran többször is rajta vannak a szavazócédulán, mielőtt beiktatnák őket. Például a Black Sabbath nyolc alkalommal volt jelölt, mielőtt bekerültek volna a Hall Of Fame-be, Patti Smith hétszer, Solomon Burke kilencszer, a Beastie Boys és a The Yardbirds pedig háromszor szerepelt a szavazáson beiktatásuk előtt. Ha itt turnéznak vagy csak egyszerűen a közelben járnak, akkor kérjük látogassanak el clevelandi múzeumunkba. A hatemeletes kiállításunk elmeséli a rock and roll figyelemreméltó történetét, és azt, hogyan változtatta meg a világot. Ennek a történetnek pedig önök is a részesei, és szeretnénk megosztani ezt önökkel. A jelölésért pedig ismételten gratulálnuk.”

A beiktatási gálára Clevelandben kerül sor 2018. április 14-én.

Legutóbbi hozzászólások