Red Fang koncert Las Vegasban: Red Fang, Fireball Ministry, All Souls – Beauty Bar, Las Vegas, 2017. 10. 27.

írta Hard Rock Magazin | 2017.11.20.

Mi San Franciscóból turistaként, a Red Fang Phoenixből – a ’Ghost Rush Tour’ fellépőjeként – érkezett Las Vegasba. Ők zenélni jöttek, mi miattuk mentünk. Egyrészt mert már többször láttuk és villáztuk őket, másrészt meg Gróf Balázs rajzolta a legújabb klipjüket. És ez Pécs-Portland viszonylatban az igazán érdekes.

 

 

Beauty Bar – már a neve is gyanús, de belépve még inkább megrémít. Szépségszalon feeling rózsaszín falakkal, műbőr fotelekkel, diszkó-gömbbel, pink-lila fényekkel. Délután három van, még csont üres a hely. A pultos csajnak lövése sincs a fellépőkről, így tanácstalanul téblábolunk ki hátra. Mállott tűzfalak szegélyezik a 12 x 15 méteres csoffadt kis udvart, de szerencsére van mozgás a színpadi végében. Már pakolják az Orange erősítőket és a G & L-fejeket.

Peca, a fotós kolléga szúrja ki a roadolók között Scott Reeder ősz szakállát. Elsőre el se hisszük… Arra gondolunk, hogy a stoner legenda hangosítja majd a bulit. Amint bárpulthoz lép, mellé állunk. Coors sört kér és kérdésünkre elmondja: a ’Welcome to Sky Valley’ felvételekor végig ezt itták a sivatagban. Máig viszi a stúdiót, mellette játszik a Fireball Ministryben, és a turné néhány közeli állomására becsatlakoztak ők is. A kérdés nyilván a könyökén jön ki – miért oszlott fel a Kyuss? –, de rezignáltan válaszol: „Mert Josh Homme már szervezte a Queens of the Stone Age projektjét. Kiüresedtünk zeneileg és összevesztünk az anyagiakon…”

Még itthon – mit sem tudván a helyről – Gróf Balázstól kértünk kontaktot a Red Fang kiadójához. Mert ez „ámerika bameg”, tutira elzárt backstage, meg szigorú press-pass / photo-pass csekkolás, de a Salon of Beauty ebben azért dzsunka rock & roll. Aaron Beam is hátul hangolja a gitárját; csak üdvözölnünk kell, és már ül is a Hard Rock Magazin diktafonja elé.

„Nagyszerű a turné – meséli, – bár ez most egy rövidebb kör Európa előtt. Volt két hónap szünetünk. John Alaszkában járt, mi otthon pihentünk, mert a következő fél évben erre nem lesz lehetőségünk. Hogy mitől különleges a Red Fang? Egyszerű: nincs túl nagy szigor magunk felé; mind a négyünk más személyiség, de jól működünk együtt. Hangzásban persze nem véletlenül különbözünk másoktól, viszont könnyű megérteni, amit csinálunk. Próbálunk egyik bandára se hasonlítani, inkább összemixelünk minden hatást, ami minket ér.

A közös munka Gróf Balázzsal? Láttuk és érdekesnek találtuk a munkáit. Mi időről-időre sok ötletet gyűjtünk a klipekhez, viszont nem szoktak 100%-ban egyezni az elképzeléseink. De Balázs rendes srác, könnyen ment vele a kommunikáció és jó dolog sült ki az egészből.

És igen, van olyan klipünk is, ahol Oroszországban vonattal megyünk. Az ottani promóterünk ötlete volt, mert arrafelé az a járható, mégis olcsó lehetőség. Vicces volt, mert Moszkvában felpakoltuk a cuccot és Szentpétervárig egész nap nem láttunk mást, mint erdőt.

Kezet pedig csak azóta fogunk egymással a koncertek kezdésekor, amióta ennyit turnézunk. Tudod, beállás után mindenki szétszéled a klubból. John elmegy pizzáért, én vissza a szállodába, a többiek is járnak vagy pihennek egyet. A show kezdetéig nem is látjuk egymást, ezért mielőtt elkezdünk játszani, így fókuszálunk egymásra. És ez szerencsére a mai napig működik!”

Van még három óránk a kezdésig. Kisétálunk, hiszen mégiscsak Las Vegas historikus sétáló utcája a Fremont Street. Az Experience fölött feszül kilométer hosszan a világ legnagyobb LED-kupolája, itt integet a neon cowboy, és fényből, hangból, látványból és csillogásból tényleg annyira tömény giccs az egész, hogy szinte már tetszik. Máig megmaradt némi Sin City image: lehet utcán sörözni, máshol tiltott szerencsejátékokat űzni, játéktermekben cigizni. Mi a Golden Nugget kaszinóban 1 dolcsi 80 cent plusznál hagyjuk magára a félkarú rablót, mert idő van: az All Souls már elkezdte a bulit.

Három bandára $20 a belépő; ez még otthon is többe fáj, de a bejáratnál már gorilla vizslatja az ID-ket. És Peca még csak húsz múlt. Hiába az akkreditációja, nem léphet be. Ez egy ilyen ország: ha elbírod a puskát, már vadászengedélyt kaphatsz. Autót 15 éves kortól vezethetsz, fegyvert 18 éves korodban vehetsz; Nevadában kannabiszt meg már automatákból is – de ahol alkoholt mérnek, oda nem léphetsz be, csak 21 felett. Lódulunk azonnal, megkerüljük a háztömböt, és hátulról a mocskos, húgyszagú sikátorban, szemetes konténerekre állva a kerítés fölött pont rálátunk a színpadra. Az akusztika tán még jobb is, mint benn. És a Fireball Ministry még annál is jobb, mint amit elképzeltem. Húzós, sűrű stoner rock a sivatag konok magányából. Scott itt is mezítláb basszusozik, bundjai közt a LED-izzók kéken világítanak. Az énekes-gitáros hangja korai Ozzyt idéz, a szólógityós csaj a játékával döngöl minden szőkenős sztereotípiát a földbe. Az öreg maci dobos külsőre meg akár a Kalákába is beférhetne. De együtt súlyos, tömör és nehéz. Csak markol, szorít és nem enged; bár nem mocskos, mégis lehúz magával a sivatag porába. 

Átszerelés közben a vasajtóhoz tolat a busz, kinyílik az éden kapuja és a Kabinet tagjai maguk cipelik ki a cuccokat. Azonnal ott termünk; Peca még lejattol Scottal, aztán becsusszanva elvegyülünk a tömegben. Harmadszori nekifutásra se számolok 120 embernél többet: az udvart pont betöltjük, de hogy jön ki ebből három banda szállása, szállítása, kajája, söre, gázsija? Ok, ez a Red Fang: nincs rider, road, se gitár- meg dobtechnikus. Mindenki magának cuccol és hangol – egyedül Chris, a snowboardos haverjuk tart velük. Ő egy személyben sofőr, megfejtő ember, merch árus, turnémenedzser – de egy Las Vegas-i bulihoz valahogy mégis mást képzeltem el.

Persze ez csak az én tudatlanságom, szerencsére náluk nincs semmi cécó: fölállnak és odavernek a Blood Like Cream zombis szigorával. Előre tódul a kemény mag, de ez még csak a soundcheck. Lejönnek oldalt (nincs backstage, se függöny vagy paraván), aztán pár perc múlva mindenki mindenkivel kezet fog, és indul a henger. Aki csak a YouTube-ról ismeri a bandát, az pont annyi humort és poént lát a klipjeikben, mint ahány raklapnyi sört közben bevedelnek. De élőben beüt a konok zúzás, a mással össze nem hasonlítható verzék, riffek, dalszerkezetek és a hangzás masszív egyvelege.

(Gróf Balázst a másfél milliós nézettséget jóval meghaladó Obituary klip, a Violence sikere után kérte fel a Relapse kiadó egy újabb közös munkára. Mivel nem akart huszadik Red Fang sörözős klipet rajzolni, a csapat kedvenc lemezeiről olvasott cikk adta az alapötletet. 2017 januárjában, rövid vázlatban elküldte a Not for You terveit, ami azonnal megtetszett a zenekarnak. Teljesen szabad kezet kapott, egyetlen kéréssel: a kigyúrt bunkó helyett Jeti legyen a főszereplő. Aki bár maga is mitikus lény, mindenkinél boldogabban várja az UFO-t. 

Ezt követően fél évig tartott a munka. Ha egy filmes csapat digitálisan készít klipet, az olyan, mint 10 téglát egymás tetejére rakni, és kész a mű. Balázsnak ezt gyufaszálakból kellett hasonló magasságúra építenie, de arról nincs információja, melyik a gazdaságosabb. Egy egész napos forgatás amerikai rendezővel, sminkessel, kameramannal, vágóval kerül-e többe, vagy egy magyar vidéki városban hat hónapig a gép előtt üldögélve dolgozni? Bár a rock & rollban hatalmas a két ország közötti távolság, a Not for You immáron a harmadik tengeren túli munkája, és földrésztől függetlenül lejön róla a vidám társadalomkritika.)

Noha a klip valóban karikírozza a fazonokat, de élőben még vadabb az eklektika: David, mint egy öreg homeless tapossa pedáljait és tépi lila Nik Huber gitárját. Bryan, a szakadt csöves kékkel tolja ugyanezt. John, a dobos szakasztott Józsi, a kőműves forma és Aaron felgumizott szemüvegében inkább néz ki megfáradt bölcsésznek, mint a Red Fang vadorzó basszeros-énekesének.

A Flies alatt behullámzik a nép, az 1516 súlyos, ideges kiáltás a sötét éjszakai égbe. A Cut it Short húzós doomja lassít valamit a tempón, hogy aztán a Sharks punkos zakatolására újra beinduljon a pogó. A Prehistoric Dog alatt lever a vonal-automatika, elhallgat a cucc. Lehúzódnak mögüle a srácok, amíg Aaron szóval tartja a közönséget. Az ’It’s always Sunny in Philadelphia’ sok évadot megélt sorozatáról, mint a kedvencéről mesél: „Igen, tudjátok… én nézem és szeretem, mert elég fura figura vagyok.” Még öt dalt tolnak egyfolytában a második lemezről; szerencsére köztük van a slide gyűrűs Hank is Dead is – a gitárt C-re hangolt Mustangra cserélve –, amit ritkán – így Orfűn se – játszottak. A kényszerszünet miatt nincs ráadás. Elzakatol még a Throw Up és a halott kiemelkedik a sírból. Érezzük a vért, a rothadó hús szagát, de már vége is. Csak a gerjedő gitárok sikítják még sokáig a bomlás eszelős hangjait.

Szerző: Drebin Hadnagy

Legutóbbi hozzászólások