Serenity – Kanyarban az új album, itt a United

írta TAZ | 2017.10.21.

United címmel új dalt mutatott be az osztrák Serenity. A csapat napokon belül kiadja friss lemezét, mely Oroszlánszívű Richárd örökségét eleveníti meg.

 

 

Ezúttal is történelmi téma köré írta új, ’Lionheart’ című lemezét az osztrák Serenity, ami október 27-én jelenik meg a Napalm Recordsnál. Az albumot Jan Vacik (Serious Black) keverte és maszterelte, a borítót pedig Havancsák Gyula készítette. A korábban bemutatott címadó dal után most tovább ismerkedhetünk a lemezzel, ugyanis megérkezett a United, melyhez szintén készített klipet az osztrák banda.

A Serenity basszerosa, Fabio D'Amore a következőképpen nyilatkozott az albumról: „A producer ezúttal is ugyanaz a személy volt, mint az utóbbi néhány albumunkon, vagyis Mr. Jan Vacik a müncheni Dreamsound Studiosból, aki egyben a Serious Black dalszerzője és billentyűse is. Maga az album Richárd király, vagy ahogy jobban ismerik, Oroszlánszívű örökségéről, valamint a kor eseményeiről szól. A szövegek történelmi tényeken alapulnak, azonban a mi képzeletünk és érzéseink segítségével.”

Legutóbbi hozzászólások