Apocalyptica – Klip a Sad But True-hoz

írta TAZ | 2017.10.18.

Hamarosan nálunk is megünnepli a finn banda első lemezének húszéves évfordulóját, melyen kizárólag Metallica-számokat adtak elő. A Sad But True-hoz Eiccáék egy klipet is készítettek berlini koncertjükön készült felvételek felhasználásával, ami a hajtás után nézhető.

 

 

„Eredetileg úgy gondoltuk, hogy legfeljebb harminc koncertet fog számlálni ez az ünnepi dolog, mivel nem tudtuk, hogyan működik majd, és hogy mennyire találják érdekesnek ezt a koncepciót. Azonban úgy alakult, hogy remekül sikerült a dolog és nagy lett az érdeklődés iránta, szóval úgy voltunk vele, ha az emberek látni akarják, akkor csináljuk. Jelen állás szerint tehát olyan 150 koncertünk lesz ezzel a műsorral.” – mondta Eicca Toppinen pár hónapja a ’Plays Metallica By Four Cellos’ című lemezhez kapcsolódó ünnepi turnéról. Az albumot tavaly újra kiadta a zenekar, a Sad But True-hoz pedig egy friss klipet is kitettek a srácok a világhálóra, melyet berlini koncertjükön rögzített felvételekből állítottak össze.

Az Apocalyptica Magyarországon is bemutatja első lemezét, a húszéves ’Plays Metallica By Four Cellos’-t, méghozzá október 27-én, a MOM Sportközpontban. A koncert érdekessége az lesz, hogy az ünnepi turné erejéig visszatért a zenekarba Mr. Cool, azaz Antero Manninen, így ismét négy csellón szólalnak meg a debütalbum dalai. A koncert Facebook-eseményét ITT találhatod.

Legutóbbi hozzászólások