Moonspell – „Csak a megfelelő alkalomra vártunk, hogy egy ehhez hasonló albumon dolgozhassunk”

írta TAZ | 2017.10.15.

November 3-án jelenik meg a Moonspell nagy lisszaboni földrengésről szóló albuma, amiről a Todos Os Santos után már a második dal hallgatható meg Evento címmel, a hajtást követően.

 

 

Eredetileg csak a jövőre megjelenő ’Lisboa Under The Spell’ című koncertfelvétel bónuszaként írtak volna négy dalt az 1755-ös nagy lisszaboni földrengésről a portugál srácok, azonban menet közben gyökeresen megváltozott a véleményük: „Beleszerettünk a koncepcióba, és annak is volt értelme, hogy saját anyanyelvünkön, portugálul énekeljünk. Azt hiszem, hogy csak a megfelelő alkalomra vártunk, hogy egy ehhez hasonló albumon dolgozhassunk. Zeneileg keményebb lesz, mint az ’Extinct’. Földrengető, ugyanakkor nagyon részletes is lesz, nagyzenekarral és ütőhangszerekkel, hiszen azt akarjuk, hogy az emberek újraélhessék a 18. századi Lisszabont. A portugál nyelvű ének lehetővé teszi számomra, hogy különböző módon fejezzem ki magam, mint énekes, és mint a földrengés túlélője, az a dolgom, hogy a romokon barangoljak és elmondjak mindent az eseményekről.”

Riberio a lemez zenei oldaláról korábban ezt mondta: „Azt kell, hogy mondjam, ez nem egy gótikus album, sokkal inkább metallemez. És mivel a téma a földrengés, ezért kissé brutális. De továbbra is van benne Moonspell-érzés, ahogy szimfonikus hatások is itt-ott. Nem is igazán énekelek dallamokat, hanem inkább kiabálok a lemezen.”

A nagy földrengésként elhíresült katasztrófa 1755-ben sújtott le Lisszabonra, aminek következtében majdnem az egész város elpusztult, köszönhetően a rengés erősségének és az azt követő tűzeseteknek és cunaminak. A lemezzel Magyarországra is eljut a zenekar, ugyanis 2018. január 21-én a brit Cradle Of Filth vendégeként érkeznek az A38 Hajóra. Facebook-eseményt IDE kattintva találsz.

Legutóbbi hozzászólások