Von Hertzen Brothers – Vége a háborúnak

írta karpatisz | 2017.09.22.

A finn rockcsapat november elején jelentkezik hetedik nagylemezével, a ’War Is Over’-rel, de ezúttal új kiadó  a Mascot Label Group  kötelékében jelenik meg az újdonság.

 

 

Azok, akik ott voltak 2011-ben a Pain Of Salvation koncertjén, emlékezhetnek a Von Hertzen Brothersre, akik előzenekarként léptek színpadra. Azóta sok év telt el, a srácok viszont aktívan dolgoztak, és a 2015-ös ’New Day Rising’ folytatása még az idén megjelenik. A csapat nagyon reméli, hogy sikerük folytatódik tovább, hiszen előző lemezeik közül három a finn eladási listák élén végzett. Ebben új segítők érkeztek a srácok mellé, hiszen a Mascot Label Group gondozásában jelenik meg a friss konceptalbum, a ’War Is Over’, amelyet november 3-ra időzített a holland kiadó. Természetesen a borítót és a dalok listáját is megismerhetjük, extraként pedig máris megízlelhetjük az első teljes dalt, a The Arsonistot, amely szöveges videón került fel a YouTube-ra. A kiadó webes kereskedésében (ITT) a CD és a vinyl lemez már előrendelhető.

A lemezen egy, a csapatba visszatérő zenész, Sami Kuoppamäki (Kingston Wall, Apocalyptica, Stratovarius) dobol, aki korábban a 2006-os ’Approach’-on is játszott. Vendégként a HIM billentyűse, Janne ‘Burton’ Puurtinen is szerepet vállalt. A testvérek továbbá azt is bejelentették, hogy a megjelenéssel egyidőben, november 5-től az Egyesült Királyságban, majd Finnországban fognak turnézni, egészen december közepéig.

’War Is Over’ dallista:

1. War Is Over
2. To The End Of The World
3 .The Arsonist
4. Jerusalem
5. Frozen Butterflies
6. Who Are You?
7. Blindsight
8. Long Lost Sailor
9. Wanderlust
10. Beyond The Storm

Legutóbbi hozzászólások