Scorpions – Két új dalt is felvettek a készülő ballada-válogatásukhoz

írta CsiGabiGa | 2017.09.16.

A Sony Music még ez év őszén tervez egy válogatást a germán rockerek ballada típusú dalaiból, melyhez két új dalt is felvettek bónuszként. Ez lesz az új dobos, Mikkey Dee első bemutatkozása lemezen ezzel a csapattal.

 

 

„A Sony Music megkeresett minket, és azt mondták: »Gyerünk, fiúk! Van olyan sok erős dalotok. Össze akarunk rakni egy olyan összeállítást, amilyet még sohasem csináltatok azelőtt.« Aztán mondták, hogy jó lenne pár bónuszdal a lemezhez, úgyhogy bevonultunk a stúdióba, és mindenki remek ötletekkel érkezett. Éppen most végeztünk a felvételekkel, meghallgattuk az első keverést és igazán remekül hangzik. Azt hiszem, november jön majd ki az anyag.” – mondta Klaus Meine, a zenekar énekese. Majd hozzátette: „Miközben a Scorpions az Egyesült Államokban a keményebb anyagairól ismert, mint a Rock You Like A Hurricane, a világ más tájain a balladái miatt népszerű, mint pl. a Still Loving You Franciországban, vagy a Wind Of Change Oroszországban. De mindegyik dal igen erőteljes. A világ különböző pontjain az emberek különböző típusú dalokat szeretnek. Szóval össze tudunk hozni ezekből egy olyan válogatást, mely a lágyabb hangzású dalaink legjobbjait tartalmazza.”

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “No! Akkor megvolt a müncheni és tegnap előtt a bécsi buli is!!! Egészen BRILLIÁNS koncertek voltak. Nem lehet belekötni!!! …és…
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “A turné elindult. Láttam élőben a Glasgow-i és Dublini bulit. Brutálisan parádés koncertek voltak. A Saxon 4 új dalt játszik,…
  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “A turné elindult és nehéz illetve NEM lehet belekötni. Nem rég értem haza Dublinból. Láttam a turné első ( Glasgow)…
  • Herr Wolf on Bon Jovi – 40 év már maga az örökkévalóság?: “A dal elsőre nem rossz, de Bon Jovi hangja sajnos nem frankó! Koncerten borzalmasan rossz.
  • Herr Wolf on Winger – Budapesttől is búcsúznak: “Ez egy brutálisan jó hír! Nem gondoltam volna, hogy akár 1x is, de eljönnek hozzánk! Kötelező koncert!!!
  • Clint Eastwood on Judas Priest: Invincible Shield: “Ha csak egy ember szemét felnyitom, hogy a maiden nevű fától lássa az erdőt is már megérte a hozzászólás.
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “T. Menya! 1. Köszönöm, de nem kérek a segítségedből! 2. Fogalmad sincs, hogy én ki vagyok. 3. Milyen alapon alkotsz…
  • spiritknight on Judas Priest: Invincible Shield: “Jó lemez lett, de nálam azárt nem veri az előző Firepowert. Azt az albumot simán mellé teszem a kedvenceimnek, a…