H.E.A.T – Eye Of The Storm: itt a harmadik dal a svéd srácoktól

írta TAZ | 2017.09.09.

Kevesebb mint két hét maradt a H.E.A.T ötödik stúdióanyagának megjelenéséig, ami az eddig hallottak alapján alapos változást hoz. Az albumról most egy nyugodtabb hangvételű dal, az Eyes Of The Storm debütált a neten.

 

 

„Az album készítése közben azt hiszem, mindannyian úgy éreztük magunkat, mint az űrhajósok, akik első alkalommal készülnek az űrbe – mondta Dave Dalone gitáros a lemezzel kapcsolatban. – Elindultunk egy olyan utazásra, amiről nem tudtuk, mivel érkezünk vissza, egyáltalán vissza fogunk-e térni. Valahol út közben azonban minden részlet a helyére került. Nincs értelme ugyanazt az albumot elkészíteni csak azért, mert az működik. A legfontosabb úgyis az, hogy a dalok a bennük rejlő lehetőségek szerint a legjobban ragyogjanak. Ha ehhez az kell, hogy túlnyújtsuk a műfaj határait, vagy ismeretlen területekre evezzünk, hát legyen.”

A svéd gárda ötödik lemeze szeptember 22-én jelenik meg az earMUSIC / Gain Music Entertainment gondozásában ’Into The Great Unknown’ címmel. Az albumot ezúttal is Tobias Lindell producerrel készítette a csapat, azonban különleges helyszínen, a thaiföldi Karma Sound stúdióban. A lemezen debütál ismét Dave Dalone gitáros, aki három év elteltével tért vissza a zenekarba, miután Eric Rivers elhagyta a bandát kilenc sikeres év után.

„Az a terv, hogy teljes mértékben a dalszerzésre koncentráljunk, és az album megjelenéséig ne adjunk koncerteket, új dolog volt számunkra – nyilatkozott a dobos, Crash az új lemez munkálatairól. – Sosem csináltunk olyat, hogyan nem játszunk élőben két évig, mivel gyerekkorunk óta koncertezünk. A másik ugrás az ismeretlenbe maga a zene volt: korlátok nélkül, valamint olyan elemekkel, melyek sosem voltak hallhatóak a H.E.A.T zenéjében. Eric Rivers [a korábbi gitárosuk – szerk.] eltűnt a nagy ismeretlenben, Dave Dalone pedig visszatért onnan. Az album borítóját ismét Vitaly S. Alexius orosz művész készítette, akit a misztikus űr inspirált, az ember által ismert legnagyobb ismeretlen.”

A lemezről a korábban megismert Time On Our Side és Redefined után most a Spotify-on hallgatható meg az újabb dal, az Eye Of The Storm.

Legutóbbi hozzászólások