A pop kicsit háttérbe szorította a blues zenét: Nova Jazz & Blues Night – Eisenstadt, Esterházy kastély, 2017. 07. 07.

írta Hard Rock Magazin | 2017.08.23.

Idén ismét az Eisenstadt szívében található Esterházy kastély és parkja adott otthont a Nova Jazz & Blues Night fesztiválnak.

 

 

A kora délutáni zápor után a szikrázó napsütés gyorsan felszárította a park gyepszőnyegét. Így már a korán kezdő Myles Sanko nézőcsalogató zenéjére kényelmesen leteríthették plédjeiket az éppen érkezők. Pillanatok alatt igazi piknik hangulat alakult ki a park területén.

Nagy szerepe volt ebben az éppen színpadon lévő énekesnek. Igazi üstökösként robbant be ez a 37 éves ghánai származású angol fickó a jazz, blues és soul világába. A 2013-as ’Born in Black & Wite’ bemutatkozó EP-je hozta meg számára az ismertséget.  A második ’Forever Dreaming’ albummal pedig már turnéra indult Európában. Sőt a nagy példakép Gregory Porter is felkérte őt egy német turnén kisérő produkciónak. Porter tavaly kápráztatta el közönségét ugyanezen a színpadon, Sanko az idén tette ezt, a legújabb ’Just Being Me’ lemezén hallható dalok bemutatásával. Erős délutáni kezdés.

A rövid átszerelést követően szintén egy ghánai kötődésű énekesnő következett, viszont ő Hamburgban született a '80-as évek végén. Y’akoto gyermekként Ghánában és a környező afrikai országokban élt, magába szívva a fekete zene alapjait. Dalaiban érezhető volt ez a sokféle hatás, több műfajból gyúrta össze dallamvilágát. ’Tamba’ című első kislemezében el is mesélte ezt a kalandos gyermekkort. Sokat fogunk még hallani róla és zenekaráról, nem véletlenül hasonlítják a kritikusok olyan ikonokhoz, mint Nina Simone vagy Billie Holiday.  Június közepén különben a Margitszigeten is fellépett a Nyári Fesztiválon, amiből részleteket találsz itt:

A szünetben elkezdtek közelebb húzódni a színpadhoz az idősebb korosztály képviselői.  Az idén 81 éves Klaus Doldinger szaxofonos és legendás, 1971-ben indult Passport projektje következett. A fúziós jazz német nagykövetei lettek, viszont a sok formációt megélt zenekarban több nemzetiségű élvonalbeli zenészek is váltogatták egymást. Köztük Alexis Korner gitáros, a brit blues meghatározó alakja, Peter O’Mara ausztrál jazz gitáros, vagy Johnny Griffin amerikai tenorszaxofonos. Doldinger nyolcvanadik születésnapjára egy életműlemezt készített, belesűrítve eddigi zenei múltjának minden szegmensét, stílusirányzatát. Valószínűleg itt is igaz, hogy a zene frissen és fiatalon tart, mert két formációval is járja a világot. Tulajdonképpen a 75 perces produkciót még simán megduplázta volna, ha nem fesztiválbuli lett volna. Elképesztő, hogy lehet ezt tüdővel bírni? Nehéz lett volna fogást találni a klasszikus jazz szerelmeseinek ebben a szettben.

A koncert után ismét elkezdett kicserélődni a közönség az első sorokban. Sokan elindultak a Haydn szalon irányába, mert beindult a másik színpad is a kastély báltermében. Főleg az osztrák jazz kedvelői örülhettek, mert a helyi Gerald Gradwohl Group zenészei kezdtek bele bőszen a műsorukba. Főleg gitárcentrikus fúziós jazz hallottunk, megtűzdelve rockos, funkys elemekkel. A zenekar névadó gitáros-zeneszerzője, hosszú időn keresztül a német Tangerine Dream vendégzenésze volt. Ennek a hatásait is érezhettük a produkcióban, időnként free jazzbe, máskor pszichedelikus rockba átcsapó kompozíciókkal. Sőt a torzított gitárfutamokban én a korai hard rock jellegzetességeit is felfedeztem.

Közben itt már átfedés volt, mert a nagyszínpadon az amerikai Kamasi Washington fújta a tenorszaxofonját, akire a Los Angeles-i jazz megújítójaként tekintenek szűkebb hazájában. Kompozícióiban a komolyzenétől a West Coastig, a gengszter rapen át a népzenéig szinte mindenhonnan találunk dallamokat. Sokat foglalkoztatott zenész és zeneszerző ez a 36 éves fickó. Aktívan részt vállal az afroamerikai felemelkedés elősegítésében. 2015-ös albuma, a ’The Epic’ (tripla lemez) majdnem 3 óra zene, amit 4 év alatt komponált nagyzenekarra, szintén a fehér elnyomás elleni fellépést szimbolizálja. Nagy példaképe, John Coltrane szellemiségének a továbbgondolása ez a mű. Ebből kapott a Nova Jazz közönsége kis szeleteket. Szerintem érdemes végighallgatni az alább közzétett koncertvideót:

Ismét a Haydn teremben kezdett egy érdekes osztrák formáció.  A Café Drechsler az ezredforduló elektronikus DJ zenéjét kezdte átültetni akusztikus hangszerekre. Egy egészen különleges zenei keverék jött így létre a jazz, funk, soul, trip hop, breakbeat, drum’n’bass, minimál, techno, meg ki tudja, még mi nem…  a lényeg a Boogie!  2005-ben ’Radio Snack’ albumuk Amadeus-díjban részesült, mint az év legjobb lemeze, Jazz/Blues/World Music kategóriában. Ezen az estén a 2017-es ’And Now… Boogie!’ anyagával mozgatták meg a szépszámú rajongótáborukat. A zenekar tagjai: Ulrich Drechsler (szaxofon, klarinét), Alex Deutch (dob, ütősök), Oliver Steger (nagybőgő, basszusgitár).  A zenekar neve azonos egy híres bécsi étterem nevével, de mindez csak a véletlen műve. Erről a buliról nem ment ki jóformán senki a nagyszínpadon időközben a zongorához ülő világsztár kedvéért.

Pedig a színpadon Jamie Cullum angol jazz-, popénekes és zeneszerző próbálta bizonyítani, hogy nem véletlen a Grammy- és Golden Globe-jelölés, valamint az egyéb zenei díjak. Mindenesetre a színpad előtti részen feltűnően eltolódott a nemek aránya a nők javára. Könnyed, profi műsor volt nagyon képzett kisérőzenészekkel. Közvetlen, sallangoktól mentes előadó, érezhető, hogy egyszerre van jelen a jazz és a pop színpadokon, hozzászokott már a több tízezres fesztiválok hangulatához. A teljes koncert megtekinthető itt:

Engem viszont jobban érdekelt a Zawinul Legacy Band. Az egyik legismertebb osztrák jazz művész, Joe Zawinul éppen a koncert napján lett volna 85 éves. Nagyszerű gesztus volt ez a szervezők részéről, hogy meghívták a zenei örökségét és szellemiségét ápoló, tovább éltető, fiatal tehetségekből álló jazz formációt. Abban reménykedtem, hogy Borlai Gergő fog a doboknál ülni, mert ő is tagja időnként a zenekarnak. A mester legfontosabb tanítványának számító Scott Kinsey billentyűzött, Katisse Buckingham szaxofonozott, Hadrien Feraud kezelte a basszust, valamint Yoann Schmidt dobolt a koncerten. A műsor felölelte Zawinul egész életművét a Weather Reportos szerzeményektől a The Zawinul Syndicate formáció időszakában született művekig. Szép születésnapi ajándék volt ez az este.

Ismét lekéstem egy ma nagy sztárnak számító szaxofonos előadásának első felét az átfedés miatt. A parkban már javában fújta a nótákat a holland altszaxofonos, Candy Dulfer. Sok világsztár koncertjein, lemezein szerepelt az élete során (Madonna, Prince, Pink Floyd, Dave Stewart). Most viszont saját zenekarával a legfrissebb, idén megjelent ’Together’ albumot mutatta be a rajongóknak, akik estére igencsak sokan lettek.  Ment is a funky ezerrel, nagy szólók a színpadon, még nagyobb tánc a füvön. Komoly teljesítmény egy ilyen pörgős anyagot végigfújni és még énekelni is közben. A szaxofon szexi, no és Candy is.

Jó kis nap volt ez megint. Nagy zenei utazás, gyönyörű környezetben, kiváló előadókkal, jó hangminőséggel, szép fényekkel… talán csak a büfékből volt kevés, mert késő délutántól elég hosszú sorok voltak. Tulajdonképpen jó felvezető volt ez a következő napi Lovely Days előtt, annak ellenére is, hogy az idén a pop kicsit háttérbe szorította a blues zenét.

                                                                                              Szerző: Dini
Képek: Werner Müller (BVZ.at)
Köszönet a Barracuda Musicnak!

Legutóbbi hozzászólások