Accept – Wolf Hoffmann újra fellépne a szimfonikusokkal

írta Bigfoot | 2017.08.16.

Csak rövid idő telt el a német metal legendájának wackeni nagyzenekari koncertje óta, ám Wolf Hoffmann már jövőbeli terveit szövögeti egy hasonló fellépésről.

 

 

A ’Night To Remember' fellépés kapcsán ezt mondta a gitáros: „Fenomenális volt. Nem igazán tudtuk, mit várjunk az előadástól. Párszor ugyan próbáltunk, de most először játszottunk nagyzenekarral a színpadon. Teljesen más  volt, mint amit normális esetben csinálunk, de fantasztikusan hangzott az egész, és csodásan éreztük magunkat.  Mindenki mosolygott, a nagyzenekar tagjai és a karmester is nagyszerű hangulatban játszottak.  Minden tök simán ment, jobb nem is lehetett volna. Azért sokat készültünk rá, hónapokig tartott, mire átbeszéltünk, megszerveztünk mindent, és megírtuk a szólamokat a zenekar számára is. Ez nem olyan, hogy most összejövünk jammelni egyet.”

Arra a kérdésre, hogy újra  belevágna-e egy hasonló koncertbe, így válaszolt: „Igen, szeretném. Számomra a klasszikus zene hangzása olyan, ami mindig is elbűvölt. Egész életemben arra készültem, hogy a két zenei világot ötvözzem. Ebből lett a szólóalbumom is, és ezt végre színpadon is megvalósíthattam.”

A banda legújabb albumáról, a 'The Rise Of Chaos'-ról ITT olvashatsz.

Legutóbbi hozzászólások