L.A. Guns – „Hihetetlenül szól, és ezzel nem túlzok”

írta TAZ | 2017.08.13.

Új dalt mutatott be a Tracii Guns és Phil Lewis fémjelezte L.A. Guns. A Sticky Fingers az ősszel érkező albumra természetesen felkerült, és a hajtás után máris tesztelhető.

 

 

„A ’The Missing Peace’ a szó szoros értelmében egy nagylemez: egy olyan zenei gyűjtemény, melyen tizenkét éve dolgozom különböző rockzenei stílusokat felhasználva, a bluestól a klasszikus zenei hatásokig, ennek ellenére mindegyik igazán nagyot szól.” – definiálta az új lemezt Tracii Guns, aki tavaly nyáron borult össze ismét Phil Lewisszal. 2017 elején már arról szóltak a hírek, hogy nyáron jön a lemez, és ha ugyan kicsit várnunk is kell rá – mivel csak október 13-án jelenik meg –, már a Speedet követő második dalt is meghallgathatjuk Sticky Fingers címmel. A Frontiers Music gondozásában érkező album tizenhét év után az első olyan lemez, melyen közösen dolgozott Guns és Lewis.

„Hihetetlenül szól, és ezzel nem túlzok – mondta Phil Lewis pár hónappal ezelőtt az albumról. – Nagyon sima az egész, és mindegyik dal jól kialakított. Hatalmas refrének vannak rajta, nagyon érdekes az egész, úgyhogy azt hiszem, az embereket ez ki fogja ütni. Természetesen digitálisan és CD-n is kiadjuk, de szeretnénk bakeliten is megjelentetni. Van elég anyagunk ahhoz, hogy egy dupla bakelitet is kitöltsön.”

Tracii Guns egyébként pár napja azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Facebookon megkérte rajongóit, hogy lehetőség szerint a koncerteken messzebbről készítsenek felvételeket és fotókat, mivel a kamerák vakui zavarják őket, illetve az első sorokban jobb szeretnek emberekkel kontaktban lenni, mint különféle digitális eszközökkel.

Legutóbbi hozzászólások