H.E.A.T – „Nincs értelme ugyanazt az albumot elkészíteni csak azért, mert az működik”

írta TAZ | 2017.08.11.

Már többször is beharangoztuk, hogy szeptemberben érkezik a svéd rockbanda ötödik stúdiólemeze, most azonban már bele is hallgathatunk, ugyanis kikerült a netre a Time On Our Side szöveges klipje.

 

 

„Az album készítése közben azt hiszem, mindannyian úgy éreztük magunkat, mint az űrhajósok, akik első alkalommal készülnek az űrbe – mondta Dave Dalone gitáros a lemezzel kapcsolatban. – Elindultunk egy olyan utazásra, amiről nem tudtuk, mivel érkezünk vissza, egyáltalán vissza fogunk-e térni. Valahol út közben azonban minden részlet a helyére került. Nincs értelme ugyanazt az albumot elkészíteni csak azért, mert az működik. A legfontosabb úgyis az, hogy a dalok a bennük rejlő lehetőségek szerint a legjobban ragyogjanak. Ha ehhez az kell, hogy túlnyújtsuk a műfaj határait, vagy ismeretlen területekre evezzünk, hát legyen.”

A svéd gárda ötödik lemeze szeptember 22-én jelenik meg az earMUSIC / Gain Music Entertainment gondozásában ’Into The Great Unknown’ címmel. Az albumot ezúttal is Tobias Lindell producerrel készítette a csapat, azonban különleges helyszínen, a thaiföldi Karma Sound stúdióban. A lemezen debütál ismét Dave Dalone gitáros, aki három év elteltével tért vissza a zenekarba, miután Eric Rivers elhagyta a bandát kilenc sikeres év után.

„Az a terv, hogy teljes mértékben a dalszerzésre koncentráljunk, és az album megjelenéséig ne adjunk koncerteket, új dolog volt számunkra – nyilatkozott a dobos, Crash az új lemez munkálatairól. – Sosem csináltunk olyat, hogyan ne játszunk élőben két évig, mivel gyerekkorunk óta koncertezünk. A másik ugrás az ismeretlenbe maga a zene volt: korlátok nélkül, valamint olyan elemekkel, melyek sosem voltak hallhatóak a H.E.A.T zenéjében. Eric Rivers [a korábbi gitárosuk – szerk.] eltűnt a nagy ismeretlenben, Dave Dalone pedig visszatért onnan. Az album borítóját ismét Vitaly S. Alexius orosz művész készítette, akit a misztikus űr inspirált, az ember által ismert legnagyobb ismeretlen.”

A lemezről alább a szöveges videóval kísért Time On Our Side máris meghallgatható.

’Into The Great Unknown’ számlista:

01. Bastard Of Society
02. Redefined
03. Shit City
04. Time On Our Side
05. Best Of The Broken
06. Eye Of The Storm
07. Blind Leads The Blind
08. We Rule
09. Do You Want It?
10. Into The Great Unknown

Legutóbbi hozzászólások