Anthrax – Ezúttal szabadtéren játszanak (x)

írta Hard Rock Magazin | 2017.06.16.

Jövő héten ismét Budapesten játszik az Anthrax. A New York-i thrash legendák alig pár hónapja jártak utoljára a fővárosban, ahol egy remek hangulatú, teltházas koncertet adtak, és már akkor megígérték, hogy hamarosan visszatérnek. Erre június 21-én kerül sor, amikor a Barba Negra Track szabadtéri színpadán játszanak, az elmúlt 35 év legnagyobb slágerei közül válogatva.

 

 

A banda a klasszikus dalok mellett a tavaly megjelent album, a ’For All Kings’ nótái közül is válogat majd. Emellett a nyári európai koncertek alkalmából – Magyarország mellett Németországban, Szerbiában és más nyugat-európai országokban is játszanak – egy 'Leftoverthrax' című kislemezt is kiadnak, amin két feldolgozás hallható: a ’70-es években alakult rockzenekar, a Kansas Carry On Wayward Son című dala és a The White Stripes Black Math című tételének átdolgozása. Az elsőt itt hallgathatjuk meg:

A jövő szerdai koncertre jegyek elővételben még kaphatók. Előttük ezúttal is a londoni The Raven Age játszik: a modern metalt játszó csapat 2009-ben alakult, és idén adta ki ’Darkness Will Rise’ című első albumát. A gitáros poszton George Harrist, az Iron Maiden basszeros, Steve Harris fiát találjuk. (A csapat az Anthrax előtt éppen a Maiden turnéján vett részt tavaly.) Salem's Fate című videójuk itt látható:

a Concerto Music bemutatja: 35 Years Of ANTHRAX
2017. június 21., szerda 19 óra
Budapest, Barba Negra Track
Anthrax, The Raven Age koncertek
Belépő: 7900 Ft, a koncert napján 8900 Ft.
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában, a CD Pince, Headbanger üzletekben, a Barba Negra pénztárában, valamint a www.concerto.hu, a http://tixa.hu és a http://barbanegra.hu weboldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://anthrax.com/

http://theravenage.org/
https://www.facebook.com/events/279682869136302/

Legutóbbi hozzászólások