Nickelback – Hangolj klippel az új albumra!

írta TAZ | 2017.06.13.

Pénteken jelenik meg a kanadai négyesfogat új lemeze, aminek korábban bemutatott Song On Fire című dalához klipet is készítettek Chadék.

 

 

„Ez az albumunk határozottan keményebb és teljesebb a korábbi lemezeink többségénél. Visszatértünk az igazán karcos gyökereinkhez, aminek nagyon örülünk – mondta Chad Kroeger, a Nickelback frontembere az új anyagról. – Úgy értem, mindig igyekszünk különböző irányokba kalandozni és különböző dolgokat kipróbálni, de ezen a lemezen határozottan a súlyosabb hangzás felé mentünk el.”

A ’Feed The Machine’ június 16-án jelenik meg a BMG-nél, még a zenekar nagyszabású észak-amerikai körútja előtt, mely 44 megállót számlál. A lemezen egyébként Chris Baseford (Slash, Shinedown) producerrel dolgozott a zenekar, és eddig három dalt, a címadót, valamint a Song On Fire-t és a Must Be Nice-t hallgathattuk meg róla.

Legutóbbi hozzászólások